Hard Candy Fox In a Box Blush - teszt

Nagy kedvencem lett itt kint a Hard Candy, valamiért teljesen belezúgtam a cuki és vicces csomagolásba és az érdekes kis termékekbe. Hát ki tudna például egy olyan körömlakknak ellenállni, amihez színben passzoló gyűrű is van? Vagy egy pirosítónak, ami cuki kis dobozkában található?

Róka koma a dobozkában :D.

A Fox In a Box első ránézésre nagyon hasonlít a Benefit arcpirosítóira, hiszen azok is kis négyszögletes papírdobozkában vannak, persze ez cseppet sem von le az értékéből. Maga a doboz egy műanyag dobozba volt csomagolva, úgy hogy a színt is lehessen látni, tehát kinyitva :D. Teszter nem volt ehhez sem, így zsákbamacsek volt újra, de összesen kétféle kombináció van ebből a pírból, szóval tudtam, hogy nem fogok mellényúlni (ez a rózsaszínes barackos és egy bronzosabb van, nyílvánvaló volt, hogy nekem melyik a jobb). A dobozka erős kartonból van és mágnessel záródik, a tetejére pedig egy cuki kis ecset is van erősítve, amit én nem tudok használni, de azért aranyos. A doboz mérete kicsit túlzás a benne található pirosító mennyiségéghez képest, nem éppen bedobom a táskámba kompatibilis, ez kicsit negatívum, de ugyanakkor meg annyira nagyon aranyos, hogy egyből bele lehet zúgni, mint ahogy azt már említettem :D. 

Kicsit magas...

Ez az árnyalat neve. Spicy & Sweet, just like me :D.

A vicces kis ecset.

Maga az arcpirosító négy színből keveredik össze: egy barack, egy halvány bronz, egy halvány rózsaszín és egy mályvásabb, sötétebb rózsaszín. Külön-külön nem nagyon lehet őket használni, mert ahhoz túl kicsik a négyzetek, szóval mindenképpen keverednek az árnyalatok. A végső szín pedig egy gyönyörű selyemfényű friss hatású rózsás barackos árnyalat, amiben inkább a barack dominál szerintem. Amolyan tökéletes a mindennapokra árnyalat, ami mindenkin jól mutat (nagy valószínűséggel :D). Szóval jó kis vétel volt ez a dobozkás pirosító, ha jól rémlik 6 vagy 7 dollárért. Ja és tartós is, 7-8 órát szépen kibírt, többet nem.

Ilyen szépséges színek vannak benne...

És ez lesz a végeredmény!


Értékelés:
  • termék: 9/10
  • használat: 5/5
  • csomagolás: 4,5/5
Összegzés:  húúú... legyen 5ös, mert jó az ára a többi pozitívum és a nagyon kevés negatívum mellett. Sajnálom, hogy a másik árnyalat nem nekem való, mert ő is jönne velem. De majd lecsekkolom a nem dobozkás pirosítókat is :D.

12 megjegyzés:

  1. az az ecset de csúnya:D a pirosító viszont irtó szép*.*

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép! Jól jönne nekem is 1 ilyen...vagy több :-)

    VálaszTörlés
  3. nagyon céép, meg nagyon cukker!! :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon cuki tényleg.:D Az ecset és a doboz magassága ugyan tényleg furi :D, de a pirosító gyönyörű. Szépek a színek, nagyon különleges árnyalatot lehet vele kihozni. Én se tudtam volna ennek ellenállni.:D:D
    (Andi)

    VálaszTörlés
  5. :DD már a név is csábító önmagában

    VálaszTörlés
  6. azt az ecsetet lehet amúgy használni???? én ilyenekkel nem tudok pirosítani:D

    VálaszTörlés
  7. sehogyse nem lehet, én nem tudtam soha én sem :D

    VálaszTörlés
  8. A rókakomán a dobozban olyan jót nevettem! A pirosító nagyon helyes, én sem tudtam volna ott hagyni.

    VálaszTörlés
  9. annyira vicces a neve fox in a box :D

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.