HAJNAPLÓ | Got2B Go'n'Glow Hair&Body Spray

Nemrégiben végre eljutottam Egerbe a legjobb barátnőmhöz, nagyon korán reggel keltem, fáradt voltam és tudtam, hogy a látogatást koffeinvadászattal kell kezdeni (nem szeretem a kávét, a koffeint csak kóla vagy energiaital formában tudom bevinni). Közel volt a Rossmann, be is szaladtunk és ha már ott voltam, akkor feltérképeztem az újdonságokat is gyorsan. Ekkor bukkantam rá a Got2b Go’n’Glow haj- és testpermetekre. Azt persze rögtön kiszúrtam, hogy valami csillámos-csillogós csodáról van szó, azt is rögtön tudtam, hogy abszolút nincs szükségem rá, de természetesen a kosaramban landolt az egyik szín.



Mikor hazaértem rögtön ki is próbáltam a hajamon, mert kíváncsi voltam rá, hogy mennyire látványosan csillámos. Nos, csillám helyett valami egészen mást kaptam. Konkrétan metálfényű és ezüstszínű lett a hajam a tőle, a kezemről nem is beszélve :D. Mint a bádogember :D. Mondanom sem kell, hogy minden hibája ellenére rögtön bele is szerettem, mert ilyen jellegű ’hajszínezővel’ még soha nem találkoztam. Szerintem fantasztikus ötlet, egy-egy különleges alkalomra sokkal izgalmasabb, extrább és különlegesebb frizurát lehet így varázsolni, mint egy sima glitter spray-vel, vagy hajkrétával. Buliba, fesztiválra, szelfikhez, videókhoz tökéletes ;). Ráadásul négy árnyalatban – ezüst, arany, réz, lila (csak Müller) –  lehet kapni.



A használatakor vigyázni kell azonban vele, ugyanis egyrészt a kezünket azonnal megfogja, ha hozzáérünk a hajunkhoz (érdekes módon a párnán nem láttam viszont), másrészt tele van alkohollal és szárítani fogja a hajat (rendszeres használatra nem javaslom). Kimosni nagyon könnyű, azonnal lejön már vízzel is mindenhonnan, nem fog megfogni tartósan semmit. Sajnos az üvegcse pici és ehhez képest drága, ha jól rémlik, akkor eredeti áron 2000 Ft, de most akciósan 1699 Ft volt. Ettől függetlenül szerintem érdemes kipróbálni még akkor is, ha teljesen haszontalan dolog. Kell néha ilyesmi :).


2 megjegyzés:

  1. én most vettem egy "ezüst" waxot a got2b-től (szintén müller) - fenomenális a látvány, de annyira sokat kell felvinni, hogy rettenetesen elnehezíti és ragacsossá teszi a hajam (mondjuk a hajszínem meglehetősen sötét). szívesen megnézném, hogy mutat ez a hajadon, hogy ettől mire számítsak (mert a spray szürkék mind túl csillámosak nekem, a schwarzkopf, a l'oreal és az aiko is - csillámosabbak mint szürkék, ez a baj)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez inkább teljesen ezüst lesz és mivel tele van alkohollal abszolút nem lesz ragacsos a haj, sőt vigyázni kell, mert szárít picit. Megpróbálok majd csináltatni képet, mert magamról nem tudtam olyat, amin rendesen látni :D

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.