ARCÁPOLÁS | Csodaszérum??? - Eucerin Hyaluron-filler Night Peeling&Serum

Nem tudom, ki mennyire ismeri a trnd-et, de szerintem nagyszerű ötlet, hogy létezik egy platform, ahol a cégek lehetőséget biztosítanak az éppen bevezetés alatt álló új termékeik tesztelésére a lakosság számára. Nem mindig szoktam jelentkezni a projektekre, évente egy-két alkalommal látok olyat, ami igazán érdekel, mint pl. tavaly a Vichy Minéral 89 szérum, idén pedig az Eucerin Hyaluron-filler Night Peeling & Serum. Igazából nem tudom, hogy miért lett első látásra szimpatikus, nem igazán használok sem hámlasztó, sem anti-aging termékeket, de gondoltam legalább kilépek a komfortzónámból, ha pedig nem válik be, akkor lepasszolom anyának. Lelövöm a poént: eszem ágában sincs odaadni neki :D.



Alapvetően, ahogyan azt már egy korábbi posztban említettem, nem igazán hiszek az ’öregedésgátló’ és ’ránctalanító’ csodaszerekben, maximum a megelőzésben, de inkább az életvitelben, szerintem ez és a gének határozzák meg leginkább a bőrünk állapotát. Viszont a hidratáló, bőrkiegyenlítő, minimális hámlasztó hatás felcsigázott, pedig korábban nem voltak sikeres tapasztalataim az ilyen jellegű termékekkel. De lázasan vetettem bele magam a tesztelésbe ennek ellenére és annak ellenére is, hogy sajnos illatanyagot is pakoltak az összetevők közé.

Mit tud a Hyaluron-filler Night Peeling & Serum?

  • A tubus egyik oldalában egy krémes emulzió található, amely AHA komplexet (alpha-hydroxy-acid, vagyis alfa-hidroxi-sav, ez különböző töménységben fordulhat elő a termékekben, segít leválasztani az elhalt hámsejteket és stimulálja a hámszövet megújulását) és glicin-szaponint (szójából kivont bioaktív összetevő, a természetes hialuronsav termelést serkenti) tartalmaz.
  • A tubus másik oldalában egy áttetsző gél kapott helyet, ez nagy és kis molekulasúlyú hialuronsavat tartalmaz. A nagy molekulasúlyú HS a bőr külső rétegeiben hat, míg a kis molekulasúlyú HS képes mélyen behatolni az epidermális rétegekbe, hogy ott fejtsék ki jótékony hatásukat.
  • A leírás alapján a két formula együttesen simábbá és ragyogóbbá teszi a bőrt. Kifejezetten éjszakai használatra való, hidratáló alá. Hosszú távú használat mellett finomítja a pórusokat és a kisebb ráncokat is.




Ha jól emlékszek, akkor március közepe tájékán kaptam meg tesztelésre a szérumot és azóta minden egyes esti rutinomnál használtam is. Az első és legfontosabb, hogy szerencsére sem az illatanyag, sem az AHA nem okozott irritációt, pedig kicsit tartottam azért tőle. A hatást kb. 2 hét elteltével kezdtem el látni és érezni. Leginkább a bőröm színének egyenletessége tűnt fel, halványodtak a pirosabb területek és talán az a legjobb szó rá, hogy egyszerűen egészségesebbnek tűnt a bőröm. Kellemesen meglepődtem, mert egyébként sincs baj vele (annyi), de vesszőparipám a tökéletesség és már egy apró, ici-pici hiba miatt is teljes fedésű alapozót és korrektort veszek elő általában. Azonban azt vettem észre, hogy az elmúlt időszakban nem igénylem ezt, konkrétan fél pumpányi alapozót és egy kevés korrektort használok már csak, ráadásul púder nélkül. Most nem jön elő pirosság, sem pöttyök, sem irritáció, mindig sima, puha és egyenletes a bőröm. Nem tökéletes, de tényleg szép és egyre szebb.



A pórusaim méretén még eddig nem változtatott, de szerintem ehhez kelleni fog még egy pár havi használat. Ráncom összesen egy darab van, az nem lett halványabb (még), de nem is vártam csodát. Persze, ha kevésbé lesz látható, annak nagyon fogok örülni, de egyébként sem zavar (annyira) és már így is bizonyított ez a termék. Szóval, nem csodaszer, nem leszünk tőle ránctalanok és 20 éves bababőrű modellek, de mindenképpen segíteni fog szebbé tenni a bőrképet, ami nálam már elég jó teljesítmény.



Az egyetlen kicsike szépséghibája ennek a dupla szérumnak a csomagolás. A két különböző formula, ugyanis természetesen két különböző ’tubusban’ kapott helyet, két csővel, de egy pumpával, ami néha megmakacsolja magát és csak az egyik oldalt adagolja. Vigyázni kell tehát vele, trükkös a használat, nagy felületen kell megnyomni a pumpafejet, ami elég nehézkes tud lenni sajnos. Ezt leszámítva maximum még az árába kötnék bele, de az Eucerin soha nem volt olcsó, nem lepődtem meg a több, mint 11.000 Ft-os árcédulán (30 ml).

Összességében, abszolút imádom ezt a szérumot, lelkesen használom és valószínűleg újra is fogom venni :). Ahogy mondtam, nem csodaszer, de működik és akár kúraszerűen is megéri rá befektetni évente egyszer. Kíváncsian várom a hosszabb távú hatásait, remélem, hogy még a pórusaimon azért látszódni fog a használata, annak azért tudnék örülni. Az meg már csak egy személyes kis plusz, hogy ezután kicsit bátrabban fogok ilyen kiegészítő termékeket próbálgatni.

webshop: www.ph5.hu 

5 megjegyzés:

  1. kiváló ez a teszt, nekem is kedvem lett kipróbálni. viszont ehhez muszáj feltennem a kérdést: hány százalék AHA-sav van benne? mert ha 20 vagy több, akkor nekem felejtős, ugyanis égő, vörös és hámló bört kapok tőle. meg ugye idegbajt... persze ha tippelnem kéne, akkor kevesebb, de nem akarok megint egy hétig rákvörös fejet, pláne nem egy 11 ezres arcápolót a lábaimra elhasználni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt én is kerestem, de nem találtam... Szerintem nem lehet túl magas, mert akkor engem is irritált volna :)

      Törlés
  2. A harmadik helyen az alkohol denat van, ezt biztos nem kenném magamra, többet árt mint használ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát erre csak annyit tudok mondani, hogy nekem bevált, semmi rosszat nem tapasztaltam azóta sem. Megértem ha valakinek ez a véleménye, de én személy szerint hálás vagyok azért ha 1000ből 1 arcápoló beválik és nem irritált, és ez nem irritált az alkohol ellenére sem. Van olyan krém amiben nincsen alkohol és képtelen voltam két alkalomnál többször használni... That's life :)

      Törlés
  3. Az összetevők alapján hatékonynak tűnik

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.