BUDGET BEAUTY | Drogériás újdonságok

Én nem tudom más beauty mániákusok, hogy vannak vele, de engem semmi más nem tud úgy isten igazából lenyugtatni, mint órákon át járkálni a drogériákban és vadászni valami újdonságra, amit még nem próbáltam ki. Heti rendszerességgel teszek ilyen túrákat (Rossmann-dm-Müller szentháromság, bár Müllerbe kicsit ritkábban jutok el) és minden alkalommal, amikor külföldön vagyok ott is fel kell térképeznem az üzletek kínálatát, mert ugye az minden országban más. Tudom, hogy ez akár kicsit furcsa is lehet, de szerintem azért vannak rajtam kívül olyan mániákusok, akik ezt meg tudják érteni. Nos, ebből a kis mániámból kifolyólag szinte mindig veszek is valami újdonságot vagy általam eddig nem ismert terméket és most éppen ott tartok, hogy már összegyűlt egy szép adag, így meg kell osztanom veletek a tapasztalataimat ☺



Nivea Body Mousse (1299 Ft)

Az a helyzet, hogy a hibái ellenére is annyira megszerettem ezt a testápolót, hogy már a másodikat fogyasztom belőle. Számomra pont tökéletes az állaga, nem zsíros vagy olajos, könnyen beszívódik, mégis megfelelően hidratál. Az illata pedig mind a két verziónak nagyon kellemes, nem tolakodó, nem túl mű, nem túl gejl, inkább frissítő (az uborkás egyébként jobban tetszik, mint a málnás, de mind a kettőt ki akartam próbálni). Arról nem is beszélve, hogy imádom ezeket a habos dolgokat, igazi élmény kifújkálni ☺. Sajnos azonban van két hátránya, 1: nagyon gyorsan elfogy és hiába érzem, hogy még van a flakonban, már semmi nem jön belőle (ha jól emlékszek 3 hétig bírta az első), 2: így, hogy gyorsan fogy, sokba is kerül. Az ára 1300 Ft és havonta 1-2 alkalommal újra kéne venni, míg egy normál testápolót hónapokig szoktam használni. De az a helyzet, hogy még így is szeretem őket és biztosan venni fogok még belőlük. Bár limitáltak természetesen…




Trend It Up Evernudes Lip Balm (kb 1000 Ft)

Mindig keresek valami szuper, lehetőleg nagyon balzsamos, esetleg olajos és mindenképpen tubusos ajakápolót, de nagyon úgy néz ki, hogy a La Roche-Posay Cicaplast-ot semmi nem tudja felülmúlni. Ez a Trend It Up legújabb Evernudes nevű limitált kollekciójába tartozó darab egyébként alapvetően nem rossz, nagyon jól hidratál és szépen mutat az ajkakon, mert kicsit inkább olyan, mint egy szájfény (színe nincsen), de sajnos az íze és az illat annyira borzalmas, hogy egyszerűen hosszabb távon nem tudom elviselni. Konkrétan olyan, mint a parfümöt nyalogatnék, szörnyű, nem is értem, hogy miért nem lehet pl. süti illatú/ízű vagy vaníliás, vagy csokis, vagy gyümölcsös, nem, konkrétan valami virágos parfüm. Egyébként emlékeztet nagyon valamire, csak az istennek nem jut eszembe, hogy pontosan mire… Nem mondom, hogy nem ajánlom, mert aki el tudja viselni, lehet, hogy szeretni fogja.




Isana Style 2 Create Lemon Cheesecake Trockenshampoo (599 Ft)

Természetesen ezt az Isana szárazsampont csak és kizárólag a citromos sajttorta illata miatt vettem meg és óóóóó, de jól tettem :D. A dolgát remelkül végzi, nagyon szép dús és friss lesz tőle a haj, bónuszként pedig egész nap sütiillatunk lesz tőle. Nekem volt olyan napom, amikor végig a levegőt szaglásztam, hogy a fene eszik már valami finomat és nem kínál meg belőle, aztán nagy nehezen pár óra után leesett, hogy banyek, a hajamból jön az illat :D. Lehet, hogy sokaknak émelyítő lesz, de én odáig vagyok érte. Nyilván limitált.




L’Oréal Elseve Total Repair 5 Cica Repair (1499 Ft)

Nemrégiben kiszőkítettem (ismételten) a hajamat, így muszáj most neki egy kis extra ápolás, mert szegénykémet mindig megviselik a hóbortjaim (de lagelább már majdnem olyan a színe, amilyet szeretnék). Szóval jókor jött ez az Elseve Total Repair 5 újdonság, amiben minden jó dolog megtalálható, hogy a szerencsétlen szalmakupac a fejem tetején kicsit élettelibbnek nézzen ki (leginkább körömvirágkivonat és ceramid). Speciálisan nagyon igénybevett hajra lett kifejlesztve, védi a hőtől is, lehet nedves és száraz hajra is használni. Még nem volt alkalmam olyan sokszor kipróbálni, de amit eddig tapasztaltam az mindenképpen tetszik :). Puha, könnyebben kezelhető a sörényem, jó az illata, nem nehezíti el, nem zsírosítja (pedig kenegetem minden nap), abszolút kedvenc lesz ebből, ha így haladunk. Szerintem érdemes vele egy próbát tenni.




Balea Feel Well Fuss Und Schuch Deo (599 Ft)

Na, ilyen termékről szerintem még nem írtam soha a blogon, de drogérás újdonság, szóval itt a helye és akár tetszik, akár nem, jön a zokni nélküli cipő/szandál viselési időszak, amikor igenis kell egy jó kis dezodor a lábaknak (és a cipőknek). A Balea új Well Fuss vonalában található spray alumínium mentes, mentaolaj és zöldtea kivonat van benne és az illata is enyhén mentás, nagyon kellemes. Nem mondom, hogy nem izzad tőle a lábikóm, nem is azért van, hanem, hogy a szagokat semlegesítse és nagyon úgy tűnik, hogy eddig jól végzi a dolgát, amin nagyon meglepődtem, mert eddig nem volt szerencsém az ilyen termékekkel (pedig még egy méregdrága Scholl-t is vettem egyszer). Lelkesen el fogom használni és újra is veszem majd, remélem nem limitált, mert nyáron úgy látszik ő lesz a legjobb barátom.




Balea Wasser Spray Cocos

Nagyon szeretem az arcpermeteket, meg a sima vízpermetek is, mert szuper multifunkcionális termékek. Egyrészt nagyszerűen frissítenek, ez főleg a nyári hőségben tud jól jönni, illetve gyönyörűen lehet velük a sminket felfrissíteni, ’egybeolvasztani’, ragyogóvá tenni, pigmenteket, szemhéjpúdereket, highlightereket intenzívebbé tenni. Elég sokat ki is próbáltam már és a Balea vízpermetek elég jól beváltak eddig. Alapjáraton létezik egy sima, de szezononként felbukkannak limitált verziók is (tavaly rózsásat sikerült beszereznem). Idén kókuszos és dinnyés illatút lehet kapni, egyelőre azonban itthon még nem találkoztam sajnos velük, de Szerbiában sikerült egyet vennem a kókuszosból. Imádom az illatát, nagyon kellemes és pont olyan jól működik, mint az eddigiek, bár az illatanyag miatt a szemem környékére nem használom. Remélem elérhető lesz Magyarországon is, mert ár/érték arányban a Balea vízpermetek a legjobbak szerintem.



1 megjegyzés:

  1. A kókuszvizes spray remélem nálunk is kapható lesz idővel.
    A szárazsampont meg fogom nézni. :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.