TESZT | Morphe x Jaclyn Hill paletta

Első ránézésre nem igazán fogott meg a Morphe és Jaclyn Hill közös palettája, már csak azért sem, mert ki nem állhatom azt az ostoba picsát... Jó-jó, persze jól nézett ki meg minden, de a csaj meg a made in china felirat és az összes pr húzás meg botrány egy kicsit mindig is taszított, ha Morpe-ról van szó. Aztán jöttek a videók, az áradozás, így jó úgy, még azok is odáig voltak érte és magasztalták a palettát, akik azelőtt soha egy jó szót nem tudtak mondani a márkáról és JH-ről. Akkor már elkezdett jobban érdekelni a dolog, de annyira nem, hogy az USA-ból rendeljem meg. Aztán egy jó barátom elhozta nekem mutiba a saját példányát, na ez végleg meggyőzött arról, hogy ez a paletta kell nekem. Szerencsére pár héttel később kiderült, hogy a BeautyBay-nél is lehet majd kapni, azóta pedig bejelentették, hogy állandó termékké avanzsálják, így bármikor meg tudjátok most már rendelni, ha esetleg ti is kedvet kaptok hozzá :).



Mivel ezelőtt még soha nem próbáltam semmit a Morphe-tól, így összehasonlítási alapom nincsen, bár állítólag a JH paletta minősége jobb, mint az eddigiek. A külső is teljesen más, a szerintem meglehetősen olcsónak tűnő műanyagot szép, elegáns, ha úgy tetszik trendi fehér kartonra cserélték, ami első blikkre szuper változás, másodikra is, csak éppen harmadikra nem, ugyanis koszolódik mint a fene, kívül és belül is. Egyelőre még le lehet tisztítani, de észrevettem, hogy nem teljesen maradéktalan jön le róla minden, cserébe viszont meglátszik rajta MINDEN. Azóta egyébként ezen is változtattak, ha jól tudom átváltottak pont emiatt a probléma miatt műanyagra. És amivel ki lehet kergetni a világból: az árnyalatoknak nincsenek nevei... Vagyis vannak, de ebbe a palettába nem került bele a kis kartonlap, amin szerepelnek. Bosszantó, de nagyon. Ettől függetlenül tetszik a csomagolás, szép és egyszerű, kompakt és bírja az utazást is.



A palettában összesen 35 árnyalat található, ebből 17 teljesen matt, 18 pedig fényes, ezek között van 2 szaténfényű és egy ami inkább csillámosabb. A fényes színek egyszerűen hibátlanok, tökéletesek, iszonyatosan pigmentáltak, gyönyörűek, könnyű őket satírozni, rétegezni, ecsettel is intenzívek, nedvesen még szebbek, ujjal is lehet velük dolgozni és nem porolnak. Az árnyalatok pedig változatosak, izgalmasak, van köztük natúr, színes, meleg tónusú, hideg tónusú és extra ragyogó is, szóval abszolút megértem a hájpot, én is egyből beléjük szerettem. A legszebbek egyértelműen a bordós-rezes színek, valamint a lila és az indigó, ez utóbbi a két kedvencem a palettából.

Enlight, Beam, Silk Creme, M.F.E.O., Faint, Sissy, Little Lady

Creamsicle, Butter, Pooter, Pukey, Hunts, Firework, Queen

Obsessed, S.B.N., Hillster, Roxanne, Jacz, Buns, Cranapple

A matt színek sem rosszak természetesen, azonban a swatchokon keresztül nem tudnak teljesen bemutatkozni, tipikusan az a formula, ami ecsettel feldolgozva működik a legszebben. A legtöbbjükkel nincsen egyáltalán probléma, nem porzanak, nagyszerűen pigmentáltak, könnyen satírozhatóak, azonban 1-2 árnyalattal (Chip, Central Park) meggyűlt a bajom, ezekkel nem olyan könnyű bánni, de nem lehetetlen, csak kicsit több időt és munkát igényelnek. A színek itt is változatosak, imádom a sok különböző tónusú mélyítő-árnyalatot, az izgalmas mustársárgát, narancsos rezet, bordót, a fekete is gyönyörű és van még egy izgalmas zöld is. Az egyetlen ami nagyon hiányzik az egy világos matt highlight szín, kissé bosszantó, hogy pluszban keresgélni kell még egy ilyet a paletta mellé.

Royalty, Twerk, Hustle, Meeks, 24/7, Chip, Mocha

Pool Party, Jada, Diva, Enchanted, Central Park, Soda Pop, Abyss



Egy pár szó a BeautyBay-es rendelésről: borzalmasan lassú és követhetetlen, hacsak nem fizetünk pluszban. Elméletileg 5-7 munkanapot ír a webshop, ez valójában leglább 2-3 hét. A szállítás €14 felett ingyenes.

Összességében tényleg remek paletta a Morphe x Jaclyn Hill (ha sikerül túltennünk magunkat a márka és JH furcsaságain), nagyon változatosak benne a színek, végtelenül lehet őket variálni és gyönyörű sminkeket lehet vele készíteni, legyen szó akár egy színpompás bulisminkről, egy füstös szemről, vagy egy nagyon egyszerű nude sminkről. Szerintem tökéletesen illik akár egy profi, akár egy kezdő vagy hobbisminkes készletébe is. Az ára pedig ahhoz képest, hogy 35 árnyalat van benne és milyen a minősége egészen 'baráti', a BeautyBay-en €45.40, ez kb 14200 Ft (csak úgy összehasonlításképpen egy Urban Decay Naked paletta is drágább ennél). 

Ti megrendelnétek a palettát?

23 megjegyzés:

  1. Szerintem dogunalmas ez a paletta, de meg ha tetszene se vennem meg, mert nem tamogatom az effele uzleti atvereseket, sem a Kinai kozmetikum gyartast. Inkabb veszek Kat von D es Anastasia termekeket. Nagyobb orommel hasznalom oket, mert a ceg korrekt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sminkek, amiket keszitettel vele, viszont szep munkak :)

      Törlés
    2. valamilyen szinten egyet kell, hogy értsek ezzel a made in china dologgal, ettől ódzkodtam a legjobban, de szerencsére nincsen olyan érzete meg szaga ennek a palettának, mint a többi ott gyártott sminkcuccnak és irritációt sem okozott.

      Törlés
    3. És nagyon köszönöm :)

      Törlés
    4. Kinaban kotelezo mindent allatokon tesztelni :(

      Törlés
    5. én úgy tudom, hogy ez úgy működik, hogy azokat a termékeket köteles egy labor tesztelni, amit kínai piacra visznek eladni, nem azokat, amiket ott gyártanak. Ugyanis rengeteg crelty free márkának a termékeit gyártják kínában, amiket ott nem lehet kapni, így tudják megtartani a CF státuszt.

      Törlés
  2. Köszönjük a tesztet! Nagyon vártam már, hogy valaki, akiben annyira megbízom, mint benned, megvizsgálja közelebbről is ezt a palettát. Eddig sikerült lebeszélnem magam róla, de így, hogy áldásodat adtad rá, bajban leszek. :D
    Gyönyörűek lettek a sminkjeid! *_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm :) Egy bibijét viszont kihagytam (mindjárt bele is írom a posztba), hogy nincsen benne egy matt highlighter árnyalat, szóval ezt is vedd majd számításba :)

      Törlés
  3. Sok mindent lehet mondani Jaclyn-ra, de azt hogy ostoba picsa nem hinném. Konkrétan milliárdos lett a youtube-ból. Én azt nem értem, hogy mért pont őt kapták fel ennyire, dehát ez van.

    A paletta nem rossz, viszont ennyi pénzt nem adnék érte, mert ugyanolyan kínai mint a márka többi palettája, hiába mondják, hogy másabb a formula. Amerikaiaknak megéri.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha úgy vesszük nem az, ha tényleg sötét lenne nem tudta volna magát ennyire eladni, de ettől függetlenül tipikus ostoba picsa :D

      Törlés
  4. Gyönyörű a smink amit készítettél :) Egy ideje én is szemezek a palettával, isteniek a színei. Bújom a blogposztokat, de mindenki azt mondja, hogy ár-érték arányban remek, úgyhogy lehet, hogy megbeszélem a dolgot a Jézuskával :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) tökéletes ötlet jézuskára :)

      Törlés
  5. Zsáklin pont úgy sminkel, hogy az orra szinte már teljesen beleolvad az arcába, kb keresgélni kell!!! :D A múltkor beszélgettem Rubint Rékával -aki amúgy nagyon jófej- és ugyanez volt a helyzet---de élőben! Nem értem ezt egyébként- mert ez már kb arc torzítás.
    Ja és a paletta szerintem gyönyörű és a világot mindig a színek használatára buzdítom-bárcsak tudnának vele úgy bánni az emberek, ahogy Te! (én nem tudok )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, aranyos vagy, igyekszek :) zsáklin XD XD igen, kicsit valóban túlzásba esnek a kontúrral/plasztikával (???)

      Törlés
  6. Én sem tudtam ellenállni ennek a palettának (szintén a Beautybay-ről rendeltem meg). Szerintem szuper a minősége és annyi lehetőség van benne, hogy kicsit kilépjünk a komfortzónánkból és élénkebb színeket is használjunk. Nagyon szép sminkeket készítettél vele, a kedvencem a sunset "színű" :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) igen, én is azért szeretem nagyon, mert annyi lehetőség van benne, annyira változatosan lehet vele sminkelni, hogy csak na! és nem lehet megunni :)

      Törlés
  7. Szia Lolly!
    Érdeklődni szeretnék, hogy tudsz e abban segíteni, hogy ha valamit szeretnék rendelni beautybay-ről akkor kell tartanom attól, hogy a csomagomat megvámolják valamennyi érték felett? Sajnos nagyon félek ettől és emiatt a colourpoptól se merek rendelni. Előre is köszönöm a segítseget! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a beautybay európai központú, nem számolnak fel vámot!

      Törlés
    2. Jaj de jó nagyon szépen köszönöm! :)

      Törlés
  8. Szeretném megkérdezni hogy pontosan mennyit vártál rá? Május 3.-án adtam le a rendelésen, azóta semmi. Korábbi 2 rendelése 1 hét alatt megkaptam. Kezdek aggódni :( köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kb 3 hetet, de lehet, hogy többet. Szerintem írj nekik mindenképpen. Sajnos elég rossz tapasztalataim vannak az oldallal, volt már arra is példa, hogy egyszerűen nem érkezett meg a rendelés, vissza kellett kérni a pénzt :(

      Törlés
  9. Köszönöm, írok nekik mindenképpen! Egyébként nagyon gáz, hogy a trackingért pénzt kérnek, még nagyobb összegű rendelésnél is. Ha a szállítás lenne fix áras, azt még el tudom fogadni, de hogy a tracking is?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pláne ha azt vesszük, hogy a többi hasonló oldal mind sokkal jobb és megbízhatóbb ilyen szempontból. Csak hát a legtöbb izgi márka egyedül a beauty bay-en elérhető :(

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.