Hor or not? | NARS haul

Van az úgy, hogy az ember lánya meglát valamit és azonnal, menthetetlenül beleszeret. És természetesen azonnal szüksége is van rá. Na, én pontosan így voltam a Nars őszi kollekciójában található pirosítóval, amitől gyönyörűbbet még soha életemben nem láttam és tudtam, hogy nekem ez bármi áron, de kell. Meg is rendeltem, szerencsére már lehetett kapni ez EU-ban is, majd tűkön ülve elkezdtem rá várni. Közben kerestem róla teszteket, swatchokat, mert abszolút a promókép alapján csábultam el, ami sokszor csalóka azért. Találtam is egy képet és teljesen le voltam döbbenve. Egyáltalán nem olyan volt élőben az árnyalat, mint amilyet vártam és nagyon elkámpicsorodottan számoltam a kézbesítésig hátralévő napokat, mert nem tudtam, hogy mire számítsak...




A csomagot kibontva aztán szóhoz sem jutottam, mert ahogy azt elsőre is láttam, tényleg ez a világ legszebb pirosítója :). De, ne rohanjunk ennyire előre, mesélek inkább kicsit a rendelésről és a többi termékről is. A Nars EU webshop-ban €50 fölött van ingyenes szállítás (alatta nevetségesen sok, majdnem €20... no comment), ezért a pirosító mellé választottam még egy rúzst is (Orgasm, régi vágyálom), plusz egy kis ajándékcsomag is járt a vásárlás mellé három termékmintával (Lip Gloss - Priscilla, Smudge Proof Eyeshadow Base, Gentle Oil-Free Eye Makeup Remover). A rendelés feldolgozása csigalassúságú volt, kb 4 munkanapot ültek rajta, majd még egyszer ennyi volt a szállítás is. A csomag alaposan be volt csomagolva, sértetlenül kaptam kézhez mindent, bár a Nars dobozkái eleve béleltek pluszban.

NOT! Satin Lipstick - Orgasm (€27)

Az Orgasm rúzsra én már akkor vágytam, amikor még tervben sem volt, amióta megvan a pirosító, azóta reménykedtem abban, hogy egyszer lesz hozzá egy rúzs is és idén lett, hurrá :). Egyértelmű volt tehát, hogy az ingyenes szállítás miatt még ő fog bekerülni a kosaramba. Sajnos azonban már a kézbevételnél csalódtam benne, ugyanis megdöbbentően könnyű és picike (a szájfény mintának nagyobb a csomagolása...), de aztán lecsekkoltam és több van, benne, mint egy MAC (3g vs 3,4g) rúzsban, szóval csak a csomagolás ilyen kis nyomi. 



De a csalódás sorozat folytatódott, ugyanis hiába szép a színe (halvány barack arany fénnyel), amit imádok, a formula valami tragikus. Az, hogy nem annyira pigmentált még oké is lehetne, mert egy krémes rúzsról van szó, de hogy szárít és büdös, az már nagyon nem kóser. A szaga gyógynövényes vagy romlott valami (amúgy valószínűleg levendula, de rühellem a levendulát nyilván), nem is értem és a textúra... Száraz, szárít, nem mutat szépen az ajkakon. Ha aláhidratálok valami extra balzsammal és még fölé is, akkor elviselhető, de egyébként nem. Nagy kár érte, mert amúgy gyönyörű. Nagyon not :(.




Ezzel szemben az ajándék mini szájfény kellemes csalódás volt. Szuper pigmentáció, szuper formula, nem volt büdös, csak éppen a színe nem tetszett :D. Át is passzoltam egy jobb helyre, de egy nekem való árnyalatot kipróbálnék még a márkától. A másik ajándéktermék egy mini szemhéjbázis volt, róla már sokat hallottam, mindenki dicsérte és nem véletlenül, mert tényleg nagyon szuper, olyannyira, hogy szerintem rendelek belőle egy teljes méretet a későbbiekben. A kép önmagáért beszél, a szemhéjpúdereket extra intenzívvé és tartóssá teszi, könnyen eloszlatható és szépen lehet rajta dolgozni is.





HOT, HOT, HOT!!! Blush - Blissful (€31,50)

És akkor jöjjön a poszt sztárja, a Blissful pirosító! Hát nem elképesztően gyönyörű és különleges? Álomszép bordós szilvalila kékes-zöldes mikrocsilámmokkal és arany fénnyel (remélem a fotón azért lehet látni valamennyire). Kicsit ijesztőnek tűnhet, de a formulája annyira fantasztikus, hogy tökéletesen el lehet dolgozni a legvilágosabb bőrön is, úgy, hogy szépen mutasson, plusz lehet építeni is, ha kell. Nagyszerű őszi szín, más nem is lesz rajtam az elkövetkezendő hónapokban szerintem. Természetesen szemhéjpúderként is kipróbáltam, alappal, maximális pigmentációval és mesés, egyszerűen mesés, nem tudok rá rosszat mondani. Jó vétel volt, hot, hot, hot termék!





Összességében a pirosítónak rettentően örülök, nagyon jó választás volt, egyáltalán nem bántam meg, hogy ennyi pénzért megrendeltem. mert tudom, hogy rengeteget fogom használni, plusz egy igazi különlegesség, mert még soha nem láttam hasonló árnyalatú darabot. Szerencsére az állandó kínálat része lett, nem limitált, szóval nem kell attól félni, hogy egyszer csak eltűnik. A szemhéjbázis is rögtön a kedvencem lett, nagyon jó darab és külön örülök az applikátoros megoldásnak. A rúzs viszont óriási nagy csalódás volt, nem gondoltam volna a Nars-ról, hogy ilyen rossz termékei is vannak. Persze használni fogom, mert iszonyat drága volt, de nem ajánlom senkinek.


Ti próbáltatok már valamit a Nars-tól???

6 megjegyzés:

  1. Már hetek óta morfondírozom egy rendelésen, szóval nagyon jól jött ez a bejegyzés, köszii! <3 Amúgy milyen szemhéjpúderrel csináltad a mintákat? Isteni színe van *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy Catrice limitált palettácskából van a szín (tavaly karácsonyi) És alappal tényleg nagyon ütős :)

      Törlés
    2. Nos, hatásodra rendeltem a Narstól, de én így még nem jártam... :( A cuccok soha nem jutottak el hozzám, állítólag hiába keresett a szállító, nem ért el, ezért visszaküldték a csomagomat. Ez már csak azért is vicces, mert itthonról dolgozok és 0-24-ben itthon vagyok + mailben elkérték a számomat, tehát számítottam is rá, h. érkezik a rendelésem. Viszont az égvilágon senki nem keresett! Biztos vagyok benne, hogy valami hiba történt, de – és ez dühít fel nagyon – a márka ügyfélszolgálata nem hajlandó normálisan tájékoztatni, ugyanazokat a mondatokat ismételgetik, de a kérdéseimre nem válaszolnak egyenesen (ha egyáltalán válaszolnak). Oké, a pénzemet visszakaptam (gyakorlatilag a PayPal visszatérítéses üzenetéből derült fény az egész dologra, ez is no comment kategória számomra), viszont ettől még igenis szeretném kideríteni, hogy mi történt, pláne, hogy azt állítják, h. a tracking number nem elérhető. Létezik ez, Lolly? Mert ahogy te is írtad, a €19-s szállítás nevetségesen sok, ezért persze én is inkább €50 felett rendeltem, de ettől még nyilván nem sima postával küldik a termékeket nyomkövetési lehetőség nélkül, vagy mégis? :( Megköszönném, ha írnál valami infót ezzel kapcsolatban, mert nagyon csalódott vagyok...
      (Az egy dolog, hogy a szülinapi kuponkódomnak totál lőttek, meg persze tudom, hogy a termékeket máshonnan is beszerezhetem, de azt egyszerűen nem tudom felfogni és elfogadni, hogy egy ilyen presztízsű márka, mint a Nars, ilyen ügyfélkezelést enged meg magának – ebből is feltételezem, hogy valami esetleg sántít.)

      Törlés
    3. már csak abból kiindulva is létezik, hogy én most pont ilyen cipőben járok a beautybay-el... már lassan 2 hete várok egy palettára, sehol semmi, nem lehet követni, nem tud senki semmit, mindenki más már megkapta ugyanazt :( nevetséges, hogy ezt ilyen nagy nevek meg merik maguknak engedni
      Egyébként a Nars-al ilyen szempontból nekem nem volt problémám, irtó lassan adták fel ugyan és ért ide, de végig tudtam követni, hogy hol van és hozta is a futár, amikorra ígérve volt. Sajnálom, hogy neked félrement ez a rendelés :( nem kicsit lehet bosszantó

      Törlés
  2. Egy jó kis primer pont jól jönne nekem is, pont kifogytam és fogalmam sincs mit vegyek (MAC paint pot lesz belőle szerintem :/.... ) nem bánnám, ha valaki hozzámvágna a villamoson egy Nars mintát. Egy offtopic :D Használsz még ask.fm-et, vagy létezik egyáltalán még az? Olyan jókat lehetett kérdezni meg dumálni veled, hiányzik a felület , a commenteket meg nem akarom szétoffolni :D Puszpacsi : Bodri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezen olyan jót nevettem (a villamosos dolgon) :D köszi, hogy jó kedvre derítettél! Facebook-on és instán is tudsz kérdezni, üzenetet írni, az ask.fm-et már nagyon régóta nem használom. De akár itt is vagy e-mail ben írhatsz, szívesen válaszolok a kérdésekre :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.