Szuper és olcsó kontúrecset az AVON-tól

9:48 du.
Az utóbbi időben kikerülhetetlenné vált a kontúrozási mánia és nagyon úgy tűnik, hogy egyre több sminkelni kedvelő lány és nő elkezdte beépíteni a mindennapi sminkelési rutinjába. Többek között én is, szinte nem is telik el úgy egy reggelem, hogy ne venném elő vagy a Kat Von D palettámat, vagy egy kis bronzosítót. Meg ugye egy hozzájuk való speciális kontúrecsetet. Mert ugye a kontúrozáshoz nagyon nem mindegy, hogy milyen ecsetet használunk. Azonban sajnos úgy vettem észre, hogy itthon kicsi a választék jó kontúrecsetből, ami pedig van, az viszonylag elég drága mulatság. Azonban az Avon februári katalógusában felbukkant egy igencsak ígéretes darab, nagyon-nagyon jó áron és hát nyilván ki kellett próbálnom, hogy kiderüljön van-e jó kontúrecset a piacon, ami még ráadásul olcsó is. 



Kis ecsetünknek már a külseje is nagyon aranyos és szép, a szőre nagyon-nagyon puha (szintetikus szálakból áll), a nyele kézreálló, bár rá kell jönni a megfelelő fogási technikára, hiszen lapos, széles és rövid, szóval nem éppen egy megszokott forma. A keskeny, tömött fej pont tökéletesen illeszkedik a kontúrvonalakra (homlok, áll, arc), egyedül az orrot nem tudjuk vele precízen megformázni, de a mindennapokban ezt a lépést még én is túlzásnak tartom. A satírozás pikk-pakk megvan vele, egy-két húzás és már készen is vagyunk. A szálait egyelőre nem hullatja, azt hiszem egyetlen egyet húztam ki belőle eddig, de azért figyelemmel fogom kísérni, hogyan viselkedik hosszútávon. Az ára pedig abszolút barátságos, eredetileg 1699 Ft, de most éppen 1499 Ft-ért lehet megrendelni az Avon-nál (ITT).




Ti szoktatok kontúrozni??? Ha igen, akkor milyen ecsettel???

4 megjegyzés:

  1. Én egy Jessup kúp és ferde lekerekített ecsetet használok kontúrozásra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sokat hallottam meg olvastam ezekről az ecsetekről, egyre kíváncsibb vagyok rájuk :)

      Törlés
  2. Én a napokban rendeltem meg e-bayről egy kontúrecsetet, most izgatottan várom, hogy a kicsi kínaiak elküldjék :]
    Egyébként a kontúr nálam nem mindennapos, amikor van időm molyolni (nagyon ritkán :D), akkor elő szokott kerülni, de nem ez a megszokott napi rutin.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nálam sikerült beépülnie... de egy sminkesnek, sminkes üzletben muszáj... :D

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.