Újdonság | Bobbi Brown tavasz

Nem szoktam túl sok figyelmet szentelni a Bobbi Brown-nak, nekem még mindig kicsit túlárazott és unalmas a márka, azonban egyre inkább rá vagyok kattanva a nude színekre, szinte semmi mással nem is sminkelek mostanában (kivéve a bordó), szóval azt hiszem mégiscsak érik valami a márkától. Az új kollekciók ráadásul nem éppen rosszak, nagyon szép termékek kaptak helyet a tavaszi kínálatban. Az első felvonás az Illuminating Nudes lesz, itt a főszerep a nagyon finom, ragyogó natúr árnyalatoké és arcbőré, amit az új CC Cream SPF35-el és az Illuminating Moisture Balm-mal érhetünk el. Második felvonásként érkezik egy csodás multifunkcionális paletta, ami speciálisan utazáshoz-táskába lett kifejlesztve, hiszen megtalálható benne minden, amivel meg tudjuk igazítani útközben a sminkünket (korrektor, alapozó, púder), ráadásul nagyon sokféle árnyalatban lesz kapható. Harmadik felvonásként már egy kis nyarat is csempész a Bobbi a tavaszva, hiszen a Hot Nudes kollekció színei a meleg évszakot idézik. Élénk pink, korall és lila ajkak, természetesen natúr szemsminkkel kombinálva. Az összes terméke közül leginkább a Hot Nudes szemhéjpúder paletta keltette fel az érdeklődésemet, igazán szép árnyalatokat sikerült összeválogatni benne változatos textúrákkal. A kollekciók szerintem folyamatosan érkeznek majd hozzánk is a következő hónapok során.



Illuminating Moisture Balm & CC Cream SPF35

Bobbi's Browns Eye Palette

Natural Brow Shaper & Hair Touch-Up & Smokey Eye Mascara

Illuminating Nudes Lip Gloss - Amost Pink, Almost Peach, Almost Nude

Face Touch-Up Palette


Hot Nudes Eye Palette & Rouge Palette

Art Stick & Sheer Lip Colour

8 megjegyzés:

  1. Jajj ennyi szépség egy rakáson! Már alig várom,hogy ide is megérkezzenek ezek a kollekciók! :) Mindennek nagyon szép színe van! :))

    selfspa.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  2. A Hot Nudes paletta baromira jó és a lilásabb pirosító kompakt is szuper! Erős lebeszélés és önuralom kell különben jaj a pénztárcámnak. :P

    VálaszTörlés
  3. @Dora & Sophie: én is alig várom :) remélem gyorsan jönnek, hogy meg tudjam őket nézni :)

    @Yndre: a pirosító kompakt az valójában rúzs paletta :) de annak is szép szerintem

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jók a színek és szépen vannak összerakva a paletták. Egyébként nekem a modell annyira ismerős, de nem tudok rájönni ki Ő, vagy hol láttam már...:D A bobbi brown márka eddig számomra ismeretlen volt de eddig eléggé meggyőző.

    VálaszTörlés
  5. A modell Kate Upton :) Talán A csajok bosszúja c. filmből ismerős. :D

    VálaszTörlés
  6. Az a szemhéjpúder paletta *-* Woah!

    VálaszTörlés
  7. Ja, tényleg odaírtad, hogy Rouge Palette.... bamba vagyok :P
    Kár érte, az ilyen ecsettel belenyúlkálós rúzspalettákért nem vagyok oda mert macerás a használatuk. :/

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.