The Body Shop Holiday

Szóljatok, ha már nagyon unjátok a Body Shop bejegyzéseket, meg mániámat :D! Most egy kicsikét rákattantam a márkára, itt egyszerűen olyan akciók vannak, hogy a bolondnak is megéri vásárolni tőlük. Ráadásul, ha már ilyen kis lelkesen költöm náluk a pénzemet, mindig meg is lepnek plusz dolgokkal. Most például jó előre meg lehet venni a karácsonyi dolgokat, szintén akcióban. Nem is tudom már hány éve, de mindig veszek valamit a Body Shop ünnepi limitált kiadású termékeiből, mert egyszerűen isteni illatuk szokott lenni, legszívesebben megenném őket. Idén vörösáfonyás, gyömbéres és vaníliás testápolók, testvajak, tusolók és radírok kerülnek majd ki az üzletek polcaira. Természetesen a gyömbéremberkés csomagolása a legcukibb, az én logikám szerint tehát annak lehet a legjobb az illata is XD. Én biztosan kipróbálom őket, el sem tudnám képzelni a hideg téli napokat valami erős, fűszeres illatú kozmetikum nélkül, ha már enni meg inni nem szeretek ilyesmiket annyira. Mindenképpen szólok majd, ha lesznek nálunk is (remélhetőleg jó kis ajánlat keretein belül :D). Ti mit próbálnátok ki a legszívesebben?

Ginger Sparkle Body Butter - $19


Ginger Sparkle Shimmer Lotion - $12

Ginger Sparkle Shower Gel - $8

Ginger Sparkle Body Polish - $19

Cranberry Joy Body Buter - $19

Cranberry Joy Shimmer Lotion - $12

Cranberry Joy Shower Gel - $8

Cranberry Joy Body Polish - $19

Vanilla Bliss Body Butter - $19

Vanilla Bliss Shimmer Lotion - $12

Vanilla Bliss Shower Gel - $8

Vanilla Bliss Body Polish - $19

20 megjegyzés:

  1. Milyen kis cuki a mézes kalácsos! :)
    Biztos nagyon jó illatuk lehet, szívesen kipróbálnám őket.

    VálaszTörlés
  2. Julianna Katalin Dörnyei2012. október 3. 16:57

    A Cranberry Joy ígéretesnek tűnik :-)

    VálaszTörlés
  3. én személy szerint nem unom, mert én is imádom a TBS-ot, csak a pénztárcám unja. És nálunk nem annyira szeretnek akciózni, más országokhoz viszonyítva... ami azért valljuk be: szomorú!!
    De jaj de cuki az a MÉZI:D

    VálaszTörlés
  4. gyalázat... pedig itt döbbenetes akciók vannak és folyamatosan ráadásul, pl 1 vesz a második féláron, 2őt vesz akkor meg egy pluszba ajándék. És visznek is mindent mint a cukrot... Otthon pedig pláne kéne ilyet csinálni, mert nem engedhetik meg maguknak annyira az emberek a body shop árait...

    VálaszTörlés
  5. fini nagyon, volt már tavaly is ilyen illat vagy előtte? mindegy, volt már és fini volt nagyon!

    VálaszTörlés
  6. megeszem a mézeskalácsos címkéjét, jaj nagyon tetszik! leginkább a testvaj tetszik <3


    http://sparklingfashiondisaster.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  7. ugye milyen édi??? sütni kéne emberkét idén...

    VálaszTörlés
  8. Hűűűű de jóók. Anyu ilyet kérek karira!

    VálaszTörlés
  9. Te jó isten, megölsz ezekkel a postokkal. :DD És lehetséges, hogy a "hálidéjt" Body Shop közelben töltöm majd.. Ajjaj. :D

    VálaszTörlés
  10. Óóó, ezt kár volt, csorog a nyálam ezerrel.. :D

    VálaszTörlés
  11. magamat is kínzom ha ez vigasztal :D

    VálaszTörlés
  12. Csiribiri Erica2012. október 4. 7:53

    Ajj, már azt hittem tudok félretenni kicsit de ez a BodyShop kicsinál :-( MINDET!!! (na jó a body polish-ok kimaradhatnak) :-D
    És igen, szörnyű, hogy nálunk a legdrágább!!!

    VálaszTörlés
  13. Éppen ezt nézem én is,hogy a testvaj 19 dollár, az 5.000 Ft alatt van. A magyar weblapjukon pedig innen kezdődnek az árak....komolyan nevetséges. Lolly itt nem érdekli a nagyvállalkozót hogy neked vagy nekem van-e rá pénze. Van veszel ha nincs nem veszel, majd más gazdag réteg a Rózsadombról megveszi. Erre ennyit tudok mondani.
    Rohadékok! :D

    VálaszTörlés
  14. Ha átszámolsz akkor kiderül, hogy ugyanannyi itt is, csak itt mindig van akció :D de döbbenete, nem drágább otthon max 100-200 Ft-tal

    VálaszTörlés
  15. Csak 600 Ft-tal kerül többe a testvaj otthon, én is csodálkoztam de így van. mert ugye itt 19 dollár plusz adó, azzal van meg kb 4300 Ft otthon meg 4900, szal annyira nem vészes a különbség, csak itt mindig vannak tök jó kedvezmények ezért tűnik olcsóbbnak

    VálaszTörlés
  16. Tükröm Tükröm2012. október 4. 18:50

    Én is imádom őket, mindig veszek valamit!Nekem is a gyömbéres tetszik, hm fini mézeskalács illat:)

    VálaszTörlés
  17. Igen, volt már mindhárom illat tavaly is, akkor nem vettem semmit, de akkor még TBS szűz voltam, azóta rákattantam, úgyhogy idén nem lesz megállás. :) Ami az akciókat illeti, engem itt avval tesznek a sírba (Belgium), hogy üzletenként változó az akció és annak mértéke. De tény, hogy itt is tök jó dolgok vannak, most pl 9€ a testvaj.

    VálaszTörlés
  18. Basszus és itt Bécsben még híre hamva sincsen a karácsonyi kollekciónak! Nekem az illóolajokra fájt volna a fogam... :(

    VálaszTörlés
  19. azért az milyen hogy otthon előbb van...

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.