Egy kényes téma...

8:49 de.
Tényleg nagyon kényes a téma, nem is igazán tudom, hogy hogyan lehet ezt 'tálalni'. Talán az a legegyszerűbb, ha belevágok a közepébe, és elmagyarázom a saját álláspontomat a témáról. Állatkísérletek. Nagyon nagyon nagyon szomorúan olvastam el a PETA honlapján lévő hitelesített listát azokról a cégekről, akiknek még mindig fontosabb a profit, mint az emberi vagyis ebben az esetben az állati értékek. Tudom, hogy csak nyulakról, patkányokról, egerekről meg egyéb rágcsálókról van szó (rosszabb esetben egyébként kutyákról és majmokról), de ők is érző lények és a fenébe is szerintem nagyon aranyos és hálás jószágok tudnak lenni ők is. Nem akarom ecsetelni és leírni a borzalmakat, amelyeket a kozmetikai cégek lelkiismeret-furdalás nélkül elkövetnek e ártatlan lények ellen, mert tényleg borzalmas. Én csak egyszerűen belinkelem a listát meg lehet nézni és döntsétek el, hogy ezek után meg tudjátok e venni az adott cég termékeit. És igen van a listán olyan márka, aminek be szoktam mutatni a termékeit, mert trendteremtő dolgokat gyártanak, de azt nem mondom, hogy ezt és csak ezt vegyétek meg! Lehet alternatívát keresni! És igazából azt is megértem, hogy nem mindenkinek telik drága ellenőrzött termékekre és az olcsóbbat kell választania, amelyek lehet hogy átmentek állati teszteléseken. Én csak el akarlak benneteket gondolkodtatni. Mert a választás a MI kezünkben van!

Állatkísérletek végző cégek

Azért vannak olyan cégek is, amelyek nem csinálnak rossz dolgokat:

Tőlük vásárolhattok nyugodt szívvel (szerencsére több van azért)

6 megjegyzés:

  1. Ez egy olyan téma,amiről évtizedeket lehetne vitatkozni.
    Nekem erről pl. mindig az jut eszembe,hogy akkor ne együnk se húst,se zöldséget....együnk és kenjünk magunkra csokit inkább xDDDD(vicc volt)
    Na a viccet félre téve,szomorú dolog de ez van,és még lesz is.
    Bár már van olyan cég aki emberi bőrt vesz,és azon kísérletezik ki a kozmetikumokat(Lancester).Nem tudom te mennyit hallottál erről.Szerinted(tek) ez mennyire felháborító?

    VálaszTörlés
  2. Nekem nyuszim van úgyhogy érzékenyen érint a téma. Igyekszem is betartani, hál istennek olcsóbb kategóriások is vannak mint pl az essece. Egyedül a Manhattan a nagy szívfájdalmam, mert hát azt vmiért nagyon kedvelem, ezért néha csalok. Bár olvastam már azt is, hogy ők csak megveszik az adatot vagy micsoda.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem túl van misztifikálva a dolog. Persze,én is odafigyelek rá,de attól még,hogy néha megveszünk 1-1 állatokon tesztelt terméket,nem azt jelenti,hogy nyuszikat mészárolunk le. Mellesleg 10 éve vega vagyok,szóval verhetném a mellem azzal,hogy hány nyuszit mentettem meg,mégsem teszem. Ez a saját választásom,nem álltatom magam olyanokkal,hogy így megmentem a fél állatvilágot.

    Az meg kifejezetten irritáló,amikor valaki azért nyafog,mert gyógyszereket tesztelnek állatokon.Inkább teszteljék rajtunk?

    Vannak olyan esetek,amikor szükség van állatokra a teszteléshez,hogy később bennünk keletkezzen kevesebb kár,ezt kár lenne tagadni.

    VálaszTörlés
  4. Nyilván nem lehet egyik percről a másikra megváltani a világot. De abba beletörődni, hogy ez van, mit lehet csinálni, sztem nem jó hozzáállás. Sajnos idő kell ehhez is, de én bízom abban, hogy változik a mostani tendencia, és az emberek felelősebben fognak ebben a kérdésben is gondolkodni. Sok kicsi sokra megy alapon, ha már 5 embernek elmondod, hogy melyik cég végez állatkísérleteket, és mit is csinálnak szegényekkel, és ők elgondolkoznak ezen, sőt a maguk szintjén tesznek is vmit az info hatására.. Én bizakodom, és nem szeretnék beletörődni, hogy ezt kell elfogadnunk..

    VálaszTörlés
  5. Kedves Névtelen!
    És mit gondolsz a gyógyszeriparról?,vagy egyéb más olyan állatkísérletekről amik embereket mentenek meg?Akkor ezek után válogassuk olyan népcsoportokat akiken nyugodtan lehet tesztelni?,mert hogy a föld lakossága már úgy is túl sok.
    Én sem azt mondom hogy bele kell törődni,de nem mostanság lesz az hogy véglegesen meg lesz szüntetve:S
    Persze lehetne azt is hogy bőrt szintetizálnak és azon kísérleteznek,de az is méregdrága dolog,amit nem minden cég engedhet meg magának.
    na de mind1...úgy is megint le lesz sikítva a fejem...

    VálaszTörlés
  6. Azért a gyógyszeripar és a kozmetikai ipar merőben más azt ne felejtse el senki! A kozmetikai cégek csupán azért tesztelnek állatokon, mert az olcsóbb, mint kikerülni a dolgot, a gyógyszeripar viszont nem tudja kikerülni, mert muszáj élő szervezeten demonstrálni a hatást. Én csak azért írtam egyébként is a posztot, hogy tudjatok róla, hogy ki az aki végez ki az aki nem, az már mindenkinek szíve joga, hogy mit kezd ezzel az információval. Én igazából azért haragszok néhány cégre, mert lazán kikerülhetnék a dolgot, de a profit miatt nem teszik. Szomorú, hogy még mindig a pénz a legfontosabb a világon...

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.