TESZT | L'Oréal Infaillible 24H Fresh Wear Foundation & More Than Concealer

Pár hete elfogyott a kedvenc MAC alapozóm (Studio Fix, kb 7 éve folyamatosan használom), ami elindított egy furcsa kis lavinát az életemben. Nem szeretek neten sminket venni, még akkor sem, ha pontosan tudom melyik árnyalat kell, persze volt már rá példa, de én igenis foggal-körömmel ragaszkodok a személyes vásárláshoz. Ezért fordulhatott elő, hogy egyszerűen nem pótoltam az elfogyott MAC alapozót, mert egy ideje nem jártam olyan helyen, ahol lehetne kapni. Tudom-tudom, full idióta vagyok, rendeld már meg te bolond, mit bénázol, de úgy voltam vele, hogy egyrészt kibírom addig valami mással, amíg nem jutok fel Budapestre, másrészt színt szeretnék váltani és ahhoz ki kell próbálnom a tesztereket. Volt itthon nem kevés alapozóm, semmi probléma, elleszek azokkal. Persze aztán csak elkezdett hiányozni a Studio Fix tökéletessége és azon kaptam magam, hogy próbálok a számomra elérhető helyeken valami jó helyettesítőre vadászni. Közben a korrektorom is elfogyott, hallelujah…



Szóval a nyakamba vettem a várost (Salgótarján, aztán Nyíregyháza), vagyis három drogériába jutottam el: Rossmann, dm és Müller. Azt szeretném gyorsan megjegyezni, hogy ezek kínálata közel sem éri el a egyes fővárosi üzletek kínálatát. Nagyon szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy nem sok alapozó fog nekem teremni ezeken a helyeken budget kategóriában. A legfőbb probléma a drogériás alapozókkal, hogy tragikus a színválaszték. Átlagban 4-5 árnyalatot lehet kapni és egyszerűen nincs köztük elég világos, vagy ha van is, akkor nem jó a tónus vagy zavaróan oxidálódik. Én személy szerint egyetlen egy olyat találtam, ami színben tökéletes volt. Ettől függetlenül sikerült rövid időn belül 4 alapozót is vennem, plusz egy korrektort. Ebből egynek tökéletes a színe… És most nem róla lesz szó. Hanem a L’Oréal viszonylag új Infaillible 24H Fresh Wear Foundation-ről és az Infaillible More Than Concealer-ről :D.



Az  Infaillible Fresh Wear alapozót már a megjelenésekor szerettem volna kipróbálni, de persze összesen 4 árnyalatot sikerült kis hazánkba behoznia az itteni képviseletnek és természetesen egyik sem volt még csak megközelítőleg sem jó. Netről nem mertem színt választani, mindig csalóka, féltem, hogy túl rózsaszín lesz. Aztán pár napja a dm-ben kiszúrtam, hogy bővítették a kínálatot, már vannak világosabb színek is, így elhoztam a 100-as Linen-t, ami majdnem tökéletes szerencsére (picit ez is sötét, de a világosabb Ivory Rose irgalmatlanul barackos-rózsaszínes volt). Voltak azért fenntartásaim, mert sajnos az összetevők között ott van az a fránya illatanyag, de nem mindig reagál rá a bőröm szerencsére (most sem, juhú). 



Az alapozó pumpás üvegben érkezik, szép, modern és tetszetős a csomagolása, bár a fekete műanyag pumparész kicsit olcsó hatású, nyikorog és törékenynek érzem. De működik, szóval nincs gond. Az textúra meglepően folyékony, picit sűrűbbre számítottam, meg is ijedtem, hogy na, ennek nem lesz rendes fedése… Nagyon szépen és egyenletesen lehet eloszlatni, nem csíkozódik, nem ül meg a pórusokban, sőt finomítja őket, nem szárad túl gyorsan és lehet rétegezni is. Szerintem ecsettel a legjobb felvinni, de természetesen egy szivacs is jó hozzá, bár ezzel veszíteni fog a fedőképességéből.



Ugyan még csak kétszer volt rajtam, de már most bátran ki merem jelenteni, hogy magasan ez a legjobb drogériás alapozó, amit valaha próbáltam! Nem akarom elszólni magam, de úgy érzem, hogy még a MAC-nél is egy kicsit jobb és nem csak az ára miatt. Csodálatosan mutat a bőrön, nem száraz, nem csúnya matt, nagyon természetes a finise és mégsem fényesedik át a nap végére sem, valamint nem oxidálódik. A fedése wow, tökéletes, közepes-magas, elfedi még a sötét múltamat is, anélkül, hogy maszkhatású lenne. Nem ül meg sehol, sem a pórusokban, sem a ráncokban. És ami legjobb, hogy egész álló nap tökéletesen tart (fixáló púderrel), ami szerintem ritka az ’olcsóbb’ alapozók esetében. Még több, mint 10 óra viselés után sem kezd el szétesni, szinte teljesen ugyanúgy néz ki, mint frissen (haha Fresh Wear :D). A szemüveg sem dörzsöli le és az ujjamon sem marad ott, ha hozzáérek az arcomhoz. Le vagyok nyűgözve! Olyannyira, hogy látatlanban megrendeltem egy világosabb árnyalatot, ami remélem pont jó lesz és akkor abszolút egy rossz szavam nem lehet. Az ára dm-ben 4590 Ft, Notino-n 4250 Ft (itt nagyobb a színválaszték) és simán meg is ér ennyit.



Az Infaillible More Than Concealer már egy újabb terméke a L’Oréal-nak, talán a múlt héten került ki a dm üzletekbe, én is akkor csaptam le rá. A csomagolása nagyon hasonlít a Tarte Shape Tape-hez, ugyanolyan hatalmas az applikátor és nagyobb a tubus űrtartalma is, 11 ml korrektor van benne, ez nagyon szimpatikus számomra, hiszen így jó sokáig elég lesz (nálam egy 7 ml-es kb 4 hónapig tart). Sajnos ez is illatos, bajom nem lett tőle ugyan, de kicsit erősnek érzem. Összesen 8 árnyalat kapható belőle a Notino-n és talán 4 vagy 5 a dm-ben. Én a legvilágosabb 322 Ivory-t választottam, ezt szinte teljesen ugyanolyan színű, mint a bőröm, talán egy leheletnyit világosabb, pont ideális szerencsére.



Érdekes módon hiába nagy az applikátor úgy vettem észre, hogy nem vesz fel olyan sok anyagot, én legalábbis még egyszer meg kell, hogy 'merítsem' sminkelésnél. a formula sűrű, vastagnak tűnik, de szerencsére egyáltalán nem az. Nagyon szépen kiegészíti az alapozót, hasonlóan természetes matt a finise, nem száraz, gyönyörűen el lehet dolgozni ecsettel és szivaccsal is. A fedése elég erős, mindent eltakar, a nagyobb bőrhibákkal is elbánik (pont van egy nem túl szép pattanásom...). A tartóssága kiváló, nem mászkál sehova, egész nap a helyén van, nem ül meg sem a pórusokban, sem a vonalakban és nem is esik szét. Érdekes, hogy a márka alapozó helyett is javasolja és nyilván nem is én lennék, ha nem próbáltam volna ki az egész arcomon... Jelentem, alapozóként is megállja a helyét :). Az ára 3199 Ft a dm-ben és 3220 Ft a Notino-n.



Le a kalappal a L'Oréal előtt! Mind a két termék magasan az elvárásaim felett teljesített és simán megütik a high-end szintet minőségben. A színválasztékon itthon van még mit javítani (eredetileg az alapozó 30, a korrektor pedig 25 árnyalatban létezik), de azért az is haladás, hogy a világosabbakat behozták. Szerintem mindenképpen érdemes velük egy próbát tenni, nem fogtok bennük csalódni (legalábbis remélem).

Ez a kép 12 órával az alapozó felvitele után készült, abszolút semmi filter és utómunka nincsen rajta!!!!


Notino webshop: www.notino.hu

dm webshop: www.dm.hu

3 megjegyzés:

  1. A porcelain-t rendelted meg? Erősen gondolkozok én is hogy megrendelem, míg -20% van rá a notinon. Ez a 2 szín kellene nekem is. Akinek ilyen szép az arca és a bőre kötelezően mutogatnia kellene:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen a porcelain-t rendeltem, az tökéletes lett szerencsére :)

      Törlés
  2. Aki ezt a bizonyságot ma olvassa, meg kell ünnepelnie velem és családommal, mert mindenki viccként kezdett el néhány embernek, és mások azt mondták, hogy lehetetlen. A nevem jamie yannick és én vagyok az Amszterdamból, de a feleségemmel Chicago USA-ba költözöm. Boldogan házas vagyok két gyermekkel és egy gyönyörű feleséggel. Valami szörnyű történt a családomkal, elvesztettem a munkámat, és a feleségem elhagyta a házamat, mert nem tudtam jól vigyázni magamra és a családra. őt és gyermekeimet abban az időben. Kilenc évig nem sikerült feleségem támogatni, hogy gondoskodjak a gyerekekről. Megpróbálok egy tesztüzenetet küldeni a feleségemnek, de ő megállítja, hogy beszéljek vele. Megpróbálok beszélni barátjával és családjával, de még mindig tudom, hogy valaki segíthet nekem, és később elküldtem a kérést olyan sok cégnek, de még mindig ne hívj, amíg egy hűséges nap meg nem érkezik, hogy soha nem fogom elfelejteni az életemben . Amikor találkoztam egy régi barátommal, akivel minden nehézséget megmagyaráztam, és egy nagyszerű emberről beszélt, aki segített neki, hogy jó munkát vállaljon a Coca cola cégnél, és elmondta nekem, hogy ez a bűbáj, de én vagyok olyan személy, aki soha nem hisz a varázslatban, de úgy döntöttem, hogy megpróbálom, és Drosagiede utasított engem, és megmutatta nekem, mit tegyek az ebéd három napján a varázslat. Kövesem az utasításokat, és megteszem, amit kért, hogy jól tegyek. Drosagiede győződjön meg róla, hogy minden jól ment, és a feleségem újra látni fog a Drosagiede csodálatos munkája után. A feleségem ismeretlen számmal hív engem, és bocsánatot kért, és elmondta, hogy tényleg hiányzik nekem, és a gyerekeink és a feleségem hazajön. Két nap elteltével egy olyan céget küldtem, amelyet megkértem, most már az Egyesült Államokban a példamutató cégvezető vagyok. Azt tanácsolom, hogy ha bármilyen problémája van, küldjön egy üzenetet erre az e-mailre: doctorosagiede75@gmail.com vagy whatsapp +2349014523836 és megkapja a legjobb eredményt. Fogadd el magadnak a dolgokat, és elveszik tőled. a legjobbakat

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.