MAC | Back To The Basics

Mint ahogy azt már írtam a múltkori MAC-es tesztek posztban, egy kissé eltávolodtam az utóbbi 1-2 évben a márkától és nem igazán vettem egészen mostanáig tőlük semmit. Azonban a kis kalandozásomnak vége, ismét visszatértem a MAC-hez és a jól bevált, megszokott kedvenceimhez, amikben még soha nem kellett csalódnom. Talán pár termékről már írtam részletesebben is a múltban, de most szeretnék ismét behatóbban foglalkozni velük, egy kicsit tapasztaltabb hozzáállással.



MAC Studio Fix Fluid SPF15 - 9800 Ft

Őt már idestova 3 éve ismerem, elhasználtam legalább 4 üveggel belőle és komolyan fel nem tudom fogni, hogy milyen megfontolásból akartam lecserélni valami jobbra, amikor ettől jobb alapozó az én bőrömre nincsen. A Studio Fix Fluid a márka egyik legkedveltebb és legnépszerűbb terméke, természetesen nem véletlenül. Összesen 39 (!!!) árnyalatban kapható, így biztosan mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbbet. A fedése közepes-teljes, de inkább ez utóbbi felé hajlik, mégis természetes hatású, a finise natúr matt, kontrollálja az olajokat, de nem szárít és egész álló nap kiválóan tart. Azonban mégsem ezek az okok, amiért igazán imádom, hanem, az, hogy valahogy képes makulátlanná tenni a bőrt, finomítani a pórusokat és tökéletesíteni mindent.



A formula/textúra kellemes, elég sűrű, de azért folyékony és nagyon szépen, könnyedén, gyorsan lehet vele dolgozni, gyönyörűen terül el a bőrön. Felvinni és eldolgozni bármivel lehet, BeautyBlender-rel finomabb hatást lehet elérni, ecsettel pedig maximális fedést, viszont azt vettem észre hogy ha az ecseteimet használom, akkor kevesebb alapozó kell, míg a szivaccsal több. A tartóssága csillagos ötös, egész nap meg sem mozdul, nem kopik, nem mászik és normál/kevert bőrön minimálisan fényesedik át, van amikor egész nap rá sem nézek, mert tudom, hogy úgyis nagyszerűen néz ki.

Összegzés:
  • fedés: nagyon erős közepes - teljes
  • színválaszték: 5/5
  • textúra/formula: 5/5
  • tartósság: 5/5
  • kevert, enyhén olajos és normál bőrre

MAC Pro Longwear Concealer - 6300 Ft

Ő is régi ismerős, belőle is elhasználtam már egy párat, párhuzamosan a Studio Finish korrektorral, de a szívem inkább a Pro Longwear felé húz, a hülye csomagolása ellenére is. Tökéletes kiegészítője egyébként a Studio Fix Fluid alapozónak, gyönyörűen egybe lehet őket dolgozni. Az állaga elég folyós és gyorsan is kell vele dolgozni, ugyanis hamar szárad és utána lerobbanthatatlanná válik. Összesen 16 árnyalata létezik, ez azért elég szép választék, bár egy extra-extra világos NC10-es szín tök jó lenne, ha létezne belőle. Az erős fedése miatt elég egy kevéske is, amit viszont nehezen lehet kinyerni a pumpás megoldás miatt, ugyanis kicsit többet adagol a kelleténél, de egy idő után rá lehet jönni a trükkjére és meg lehet zabolázni.



Eldolgozni legszebben egy szintetikus, lekerekített fejű tömött ecsettel vagy egy mini BeautyBlender-rel lehet, bár én ennek a terméknek az esetében is inkább az ecsetet részesítem előnyben. Tökéletesen elfedi egyébként a szem alatti karikákat, az orr környéki kipirosodást, egyéb piros foltokat, pattanásokat, májfoltokat, pigmentfoltokat és szuperül bevált highlightként is. A tartóssága pedig tényleg elképesztő, egész nap ott marad, ahová felkentem, még az orrfújás sem fog ki rajta (bár a rosszabb napjaimon azért lekopik a nap végére). Az egyedüli hibája a csomagolás, ugyanis nem elég, hogy a pumpa nehezen kezelhető, ahogyan azt már említettem, de még üvegből is van, ami ráadásul elég vékony és könnyen törik, bár szerencsére nálam még nem történt baleset, de láttam már horror képeket az instán. Ettől függetlenül azonban egy csodás termék és az egyik legjobb korrektor, amit valaha próbáltam.


MAC Mineralize Skinfinish Natural - 8800 Ft

Emlékszem még rá, hogy kb 8-9 évvel ezelőtt használtam ezt a púdert utoljára, akkor is kvázi 'alapozóként' (Roaccutan kúra után olyan szép volt a bőröm, hogy kár lett volna eltakarni 😄) és azóta eszembe se jutott. A legutóbbi alapozó vásárlásomkor az eladó ajánlotta, amikor azt kérdeztem, hogy melyik az a púder, ami fixál, de nem szárít, és ő ezt javasolta, méghozzá a Light Plus árnyalatban, ami egy kicsit sárgásabb tónusú, én alapvetően ezt preferálom, mert nem szeretem az egyébként rózsaszínes bőrömet.



A Mineralize Skinfinish Natural (nem összekeverendő a fényes Mineralize Skinfinish-ekkel) púderek lehelet könnyűek és gyönyörű, természetes szatén-matt hatást biztosítanak, plusz van bennük E-vitamin és 77 Mineral Complex hatóanyag (legyen az bármi is). Leginkább száraz és normál/minimálisan kevert bőrre ajánlanám a formulát, a zsírosabb bőrűeknek szerintem nem elég a mattító hatása, bár a szem alatti bőrt mindenkinél ugyanolyan gyönyörűen 'felfrissíti'. Összesen 16 árnyalat létezik belőle, a nagyon világostól (Light), a nagyon sötéten át (Dark Tan/Dark Deepest) a bronzosító hatásúig (Give Me Sun!).

MAC Prep+Prime Fix+ - 5500 Ft (utazó méret - 3600 Ft)

A hülye allergiám miatt már évek óta nem mertem Fix+ venni magamnak (van benne illatanyag), de hirtelen felindulásból pár hónapja úgy döntöttem, hogy vállalom a kockázatot és újra elkezdem használni. Jól tettem, mert kiderült, hogy a sminkre fújva szerencsére nem irritálja a bőrömet. Én elsősorban napközben szoktam vele felfrissíteni a sminkemet, ha már úgy érzem, hogy kezd 'összeállni', de nagyon jól jön akkor is, ha túl sok púdert sikerült reggel magamra pakolnom, mert gyönyörűen eltünteti azt a fura matt-száraz hatást.



De nagyon szuper pigmentek, mineralize/baked termékek benedvesítésére, szemhéjpúderek és highlighterek intenzívebbé tételére, sminkszivacs sos benedvesítésére, a csupasz arcbőr felfrissítésére és megnyugtatására (zöld tea, kamilla és uborka kivonat van benne). Nem is indulok el nélküle sehova.

Rendeld meg őket innen: MAC webshop

Nektek mik a kedvenc basic sminkcuccaitok???

6 megjegyzés:

  1. Szia,a MAC Mineralize Skinfinish Natural púderen kívül már mindent próbáltam. A korrektor és a Fixplus jelenleg is a polcomon csücsül! :) Ehhez a púderhez most meghoztad a kedvem. :)

    VálaszTörlés
  2. Halihó! Kíváncsi lennék a véleményedre, és félre ne érts, nagyon szeretem a blogod, de érdeklne hogy vajon miért van az, hogy a legnagyobb és legnépszerűbb bloggereket egyáltalán nem zavarja, hogy azokat a márkákat promotálja, akik állatokon tesztelnek. Lásd Mac, Avon, stb. Pont ti vagytok azok, akik hatni tudnátok az emberekre, és valahogy mégsem érdekel ez sokakat még azokat sem, akiknek kisállata van és elvileg szereti az állatokat. Miközben sok olcsó márka van, akik cruelty free-k, ha pedig valaki megengedhet magának egy mac-et, az megengedhetne egy hasonló kategóriás cruelty free sminket is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Érdekes téma az, amit én személy szerint már megtanultam, hogy kerüljek el messzire, mert mindig csak a baj van belőle... Bevallom, hogy szerintem ez a cruelty free mánia, noha klassz, szuper, hogy nem tesztelnek állatokon, abszolút támogatni kell stb, kicsitkét képmutató is, mert most őszintén... bármilyen állatot megeszek, de a kozmetikumomat nem tesztelhetik állatokon??? A gyógyszeriparról meg ne is beszéljünk, mert ezzel az erővel, ha szétszakad a fejem, nem veszem be az algoflexet mert nem cruelty free??? Sajnos a mai világban elkerülhetetlen, hogy ne fussunk bele ezekbe a termékekbe, szóval vagy totálisan vegán és cruelty free életet élek minden szempontból, vagy hagyom a fenébe az egészet még ha szemét módon is hangzik. A másik pedig, hogy nagyon érzékeny, allergiás és a normáltól világosabb bőröm van, amire nem használhatok akármilyen sminkcuccokat és krémeket, szóval én személy szerint nem tudom ez alapján megválogatni a kozmetikumaimat. Ez van...

      Törlés
    2. Köszi a választ!!:) Igen, igazad van neked is, nem egyszerű ebben bármilyen egyezségre jutni, vannak mindenhol érvek. Mondjuk én az étkezéssel úgy vagyok, hogy alapvetően húsevőek vagyunk és nekem az más szint mint az, hogy egy állat azért szenvedjen, mert ki akarom festeni a szempillám, ami valljuk be, nem létszükséglet. De nyilván egy vegán ezt is támadná.:) Nem egyszerű, az lenne a legjobb, ha találnának erre általános megoldást.
      Köszi még egyszer, tök jó, hogy ennyire kulturáltan írtad le a véleményed, amit szintén meg tudok érteni. Más blogger konkrétan elküldött a francba (ennél csúnyább szavakkal).

      Törlés
    3. :) jó lenne, ha tényleg létezne erre valami megoldás, globális szinten, mert az sem elég, hogy az EU-ban gyártott és eladott termékeket nem lehet állatokon tesztelni, ha kínában pl kötelező (ezt amúgy nem fogom soha megérteni, hogy egyenesen kötelező... nonszensz. Ha kikerülhetetlen valamilyen oknál fogva még csak-csak, de hogy előírás, ne ezt már én sem tudom bevenni...) Egyébként nagyon sokan támadják a hatalmas kozmetikai cégeket, hogy nincsen nyuszis logójuk (egyébként pont a kínai szabályok miatt), pedig nem egy márka képviseletével beszéltem már erről és élen jár rengeteg ilyen cég pl a szintetikus bőr fejlesztésekben és ehhez hasonlókban. De csak azért még nem kell őket bántani és lehoradni, mert van olyan ország, ahol szeretnék forgalmazni a termékeiket (a pénz nagy úr, akár tetszik, akár nem és kína hatalmas piac), de előírják, hogy egy harmadik fél által állatkísérletet végezzenek. Semmi nem fekete-fehér...

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.