Heti off: dühöngő

9:30 de.
Érett már egy ilyen poszt, de nagyon... Csak eddig nem volt bátorságom hozzá azt hiszem, hogy meg is valósítsam. Hányszor, de hányszor próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy hogyan is lehetne szavakba önteni és megírni egy ilyen bejegyzést. Ugyanis ha az érzelmeimről van szó, akkor nemes egyszerűséggel megnémulok... Lehet, hogy ezt nehéz elképzelni, mert szerintem a legtöbb ember engem egy nagyon vidám, kissé szarkasztikus, kissé hisztis és őrült, barátságos és nagyon nyitott személyiségnek lát, pláne a blogon keresztül, pedig ez nem így van. Vagyis félig meddig így van, valóban ez is én vagyok, de ugyanakkor van egy másik énem is. Egy szomorú, örökké elégedetlen, önkritikus, szorongó kislány, aki megbújik a mélyben, de mindig jelen van, soha nem tűnik el. Ugyanis a valódi érzelmeimről szinte soha, senkinek nem beszélek (terapeuta, gyógyító kivételt képez, azért fizettem őket :D) és hahh most sem fogok, mert nem szeretem kiadni magam... Na jó egy kicsit talán fogok...

Ezt a sikolyt akarom látni, hallani mindenkitől :D

A poszt címe azért lett dühöngő, mert az a legnagyobb problémám, hogy minden érzésemet magamban tartom és most egy kicsi segítséget szeretnék nyújtani magamnak és azoknak is, akik hasonló cipőben járnak, vagyis a mindig minden békát lenyelő embereknek. Sajnos ez van, ilyen is van és ilyen idióta vagyok... Nem szeretem a konfrontációt, nem szeretek veszekedni, nem szeretnék megbántani másokat, inkább nyelek. Aztán egyszer csak azon veszem magam észre, hogy addig nyeltem, fojtottam vissza, amíg az a hatalmas mennyiségű felgyülemlett stressz egy kellemes pánikroham formájában tör elő, vezetés közben... Nem szeretnék még egy ilyet, az tuti, bár szerencsére eléggé összeszedett és józan vagyok ahhoz, hogy 911 nélkül is tudjam kezelni az ilyen helyzeteket. De ez baromira nem egészséges, sem lelkileg, sem pedig fizikailag (40 évesen szívroham meg ilyesmi, kösz inkább nem...). Szóval elhatároztam, hogy változtatok a helyzeten. Elkezdem szépen, apránként, lassan de biztosan nem visszafojtani az érzelmeimet és nem lenyelni mások szarságait (már bocsánat). Nyilván vannak körülmények, amikor jobb ha az ember tartja a száját, de másképpen is le lehet vezetni a feszültséget.

A legjobb megoldás néha a legegyszerűbb is egyben... Nem kell mindig visszafogni magunkat, dühöngjünk és adjuk ki egy kellemes sikoly, visítás formájában a feszültséget (lehetőleg azért olyan helyen, ahol nem hall és lát senki, mert még a végén nah... bolondnak néznek minket, pedig azok a bolondok, akik magukba fojtják...). Ha más nincs akkor kispárnába. Vagy sírjunk egy kellemeset: szívszaggató melódiák, szomorú, megható filmek (Andersen eredeti kishableány sztorija nálam tuti recept...) és egy 100as zsepi. Ha pedig törni, zúzni van kedvünk, akkor sem kell visszafogni magunkat, vágjuk a földhöz azt a kispárnát vagy bokszoljunk bele párat. Esetleg vegyünk pár 100 forintos IKEA tányért és vágjuk a falhoz. Néha meg kell tenni, jobb lesz utána :D. Jó megoldás a sportban levezetni a feszültséget, ha még nincsen annyi bennünk, kiváló például a jóga (nem kell flancos és drága órákat vennünk, lessünk el a netről pár légzésgyakorlatot és pózt, aztán hajrá, 5 perc minden este). Aztán ott vannak a barátok. Az igazi barátoknak igenis lehet néha panaszkodni és szidni másokat, ez hihetetlenül sokat tud segíteni. Puffogunk, dühöngünk nekik egy pár percet (hogy én mennyire rühellem azt a ribancot, b**zná meg stb, nem szép dolog, trollkodni nem is szabad, de négy fal között a barátnőknek igenis ér, mert senki sem szent és nem kell lelkiismeret furdalást sem érezni). 

Tudom, hogy sokszor még így is nehéz tud lenni, de akkor sem szabad magunkba tartani ezeket az érzelmeket, mert belülről tesznek tönkre, lelkileg és attól rosszabb nincsen. Nem szabad azt hinni, hogy azzal, hogy nem adjuk ki magunkat, attól erősebbnek, menőbbnek látszunk. Ez nagyon nem helyes... Ha szembenézünk a problémáinkkal és ha bevalljunk magunknak, hogy igenis ez van, ilyen vagyok, az már fél siker és ettől válunk erőssé és ezzel tudunk érzelmileg és lelkileg felülemelkedni a sok ostoba birkán. Ezért is van itt most ez a kis dühöngő: írjátok le, névvel, névtelenül, de írjátok le, ha bánt benneteket valami, vagy küldjetek egy virtuális (vagy igazi) sikítást, mert meg fogtok könnyebbülni, legyen szó munkahelyi, párkapcsolati, családi vagy bármiféle apró cseprő problémáról. Ne fojtsátok vissza, igenis adjatok hangot az érzelmeiteknek!

19 megjegyzés:

  1. Nekem is az elfoljtott dolgok miatt szoktak lenni pánikrohamaim. Nem könnyű változtatni magunkon, nagyon nehezen megy nekem is, de próbálkozom változtatni a hozzáállásomon. Tegnap előtt például már bele mertem menni egy konfliktusba a hülye szomszédasszonyommal, mert már nem bírtam az állandó zaklatását. Az a mániája, hogy valaki húzgálja a széket a házban (panel, papírvékonyságú falakkal), és mivel mi lakunk felette, ezért minket gyanúsít évek óta ezzel. A legkülönbözőbb időpontokban szalad fel, hogy megint hallotta, mi meg csak nézük egymásra, mint a birkák, hogy szék közelében sem voltunk. De ezt nem lehet vele megértetni, hogy nem mi húzgáljuk. Ezért most élek a lehetőséggel, és virtuálisan dühöngök itt egy kicsit, hátha jobban fogom érezni magam, most hogy kiírtam magamból ezt. (bocsi a hosszú kommentért:))

    VálaszTörlés
  2. én épp most állok a felrobbanás szélén, csak nincs miben/hogyan kiadnom..

    VálaszTörlés
  3. biztos vagyok benne (és remélem), hogy megtalálod a módját, hogy kiadd magadból!

    VálaszTörlés
  4. örülök, hogy éltél a lehetőséggel, remélem segített :D a szomszédok meg idióták XD

    VálaszTörlés
  5. én a másik véglet vagyok, ha valami nem tetszik vagy azonnal vagy nem sokkal később elmondom. ezt viszont kifejezetten nehezen viselik az emberek, többre értékelik, ha valaki inkább csak a hátuk mögött teszi meg :/ bár fejlődtem valamennyit az elmúlt években, de még mindig nagyon nehezen viselem, ha nem áll módomban véleményt nyilvánítani.

    VálaszTörlés
  6. Ijesztő mennyire magamra ismertem, pláne az elején... :( azzal a különbséggel, hogy én nem kerülöm a konfrontációt sajnos, sőt... Ugyanakkor nyelem is mások faszságait, amik ellen nem tudok tenni, mert ahhoz a világot kéne megváltoztatnom alapjaiban, ahhoz meg én kicsi vagyok... Az a gáz, hogy én sehogy nem tudom kiadni magamból, mert amikor lehetne nem "jön". (bezzeg mikor nem kéne.. :DD)

    Gyűlölök egyébként lelkizni, nyálasnak tartom meg feleslegesnek, de ezt muszáj volt leírnom, mert baromira egyetértek és átérzem. :( Ez a barátnős kiosztás viszont tényleg nagyon jó dolog, mikor rohadtul le lehet tépni az álarcot és elhordani az aktuális idiótát mindennek. :D

    VálaszTörlés
  7. adj nekem egy kicsit belőle :D

    VálaszTörlés
  8. én sem vagyok egy lelkizős fajta meg ilyenek (cold bitch szindróma :D), de néha jólesik ilyesmiket átgondolni és megosztani másokkal :D

    VálaszTörlés
  9. "
    Ha szembenézünk a problémáinkkal és ha bevalljunk magunknak, hogy igenis ez van, ilyen vagyok, az már fél siker és ettől válunk erőssé és ezzel tudunk érzelmileg és lelkileg felülemelkedni a sok ostoba birkán "


    Ezzel leírtad az egész lényegét.
    Én általában lelkizős vagyok, de mostanában sok mindent lenyeltem, az élet több területén is, és ha valaki ezt mondja pár éve, hogy ilyen leszek, nem hiszem el...
    Sajnos kénytelen az ember erre sokszor, de tényleg ki KELL adni, ha nem is ott és akkor, de valamikor, valahol, valakinek. :]

    VálaszTörlés
  10. Persze, nem is a postra értettem, hanem úgy általában a lelkizést de ez pont az a téma ami jöhet. :D

    VálaszTörlés
  11. na szívem én ennek pont az ellenkezője vagyok, ha történik valami ami nem tetszik egyből kijön olyan hiszti formájában hogy 500 méteres körzetben kerüljön el mindenki vagy pedig megölöm, aztán 2 perc után meg vagyok nyugodva, kövesd a példám! :D Muszáj kijönnie még ha egy hisztis elkényeztetett ribinek is tartanak utána, de akkor is én vagyok az okosabb mert a bőgés csapkodás és ordibálás után olyan vagyok mint buddha :D

    VálaszTörlés
  12. A sport is nagyon jó tud lenni erre. Amióta rendszeresen sportolok,azóta nem rágódók,mert amikor izzadtan,kifulladva leheveredek a földre szuszogni,akkor minden kiszáll belőlem:D

    VálaszTörlés
  13. Egy másik levezetési mód: a világ leginfantilisabb baromságait lerajzolni. Ami csak eszünkbe jut :)
    Ma egy drogos, összenőttlábú, stb elefántot csináltam. Na az segített :D

    VálaszTörlés
  14. Jajj, a futáson kívül a legjobb praktikám a felgyülemlett feszültség levezetésére a fölösleges jegyzeteim eltüntetése. Nincs is annál jobb, mint egymás után 100 papírt széttépni konfettivé:D

    VálaszTörlés
  15. persze, persze :D de mondom én sem szeretem... néha viszont bizonyos keretek között jöhet :D

    VálaszTörlés
  16. így van és ha akarjuk megtaláljuk a módját!

    VálaszTörlés
  17. i know you.... toooo well XD

    VálaszTörlés
  18. na, ezt nem is tudtam, de kipróbálom :D

    VálaszTörlés
  19. óóóóó a papírtépés.... óóóó az mennyire nagyon jóóó érzés :D szeretnék néha iratmegsemmisítő lenni XD

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.