Egy sminkmegszállott élete az USA-ban

Már régóta készül egy ilyen poszt, de valahogy soha nem jutottam el odáig, hogy elkezdjem megírni. Sokan érdeklődtetek már azután, hogy milyen az élet itt kint (jó :D), mik az itteni kedvenc üzleteim, márkáim, miket érdemes megnézni, megvenni. Nekem mindig is óriási nagy álmom volt ide kijutni, én teljesen Amerika megszállott vagyok és ugyan nagyon sok helyre szeretnék még eljutni és sok helyen jártam is már, de ez mindentől különbözik és mindig a szívem csücske fog maradni. Lehet felületesnek és idiótának hívni, de én imádom az 'amerikai álmot', a hamis csillogást, meg úgy ezt az egész életérzést, amit tényleg csak úgy lehet magunkba szívni, ha itt vagyunk. Ez egy teljesen más világ, semmihez nem hasonlítható és vicces, de tényleg olyan, még ha kicsiben (vagy picit másképpen), mint a filmekben. Én mindig is tudtam, hogy nekem itt a helyem és én itt pillanatok alatt be fogok tudni illeszkedni és valóban így lett, egy percig sem éreztem magam kívülállónak, nagyon hamar beleszoktam az itteni életbe. És nagyon hamar ki is ismertem magam... Persze úgy indultam el otthonról, hogy na nekem a Sephora meg a Macy's az etalon ha shoppingról van szó, nem fogok sehová menni csak oda és pont. Aztán szépen rájöttem, hogy ez az amiről mindenki tud külföldön, amit mindenki megismer a magazinokból meg a tévéből, ezért rögzül be annyira és el is hiszi szépen az ember, hogy itt ennyi van és kész. Aztán szépen lassan, a GPS segítségével (mindent tud, minden üzletet ismer, félelmetes...) felfedeztem a Sephora és Macy's mögötti amerikai világot is. És itt jön a figyelmeztetés: ez szigorúan shopping témájú útikalauz, aki a turistalátványosságokról akar olvasni, annak irány a gugli...

Sephora New York-ban.


Kezdjük rögtön a kedvenc témámmal, a smink és szépségápolással és kezdhetjük rögtön a Sephora-val (olyan, mint a Douglas meg a Marionnaud, csak jobb :D). Ahogyan én azt anno elképzeltem, valóban maga a mennyország, engem már az is jó hangulatba tud hozni, ha pusztán bemegyek egy üzletükbe és beszívom a parfümmel és kozmetikumok illatával megfűszerezett levegőt. Nekem akármilyen furán is hangozzon, de ez jelenti a Paradicsomot, én ilyen környezetben vagyok önmagam. A Sephora-ban van minden ami szem szájnak ingere, elképesztő a választék, a legjobb márkák mind képviseltetik magukat és mindent ki lehet anélkül próbálni, hogy a biztonsági őr (itt az áruházi biztonsági őr ismeretlen fogalom) a nyakadban lihegne, sőt mindenből lehet mintát kérni, mert szívesen adnak, sőőőőt mindent egy szó nélkül vissza is vesznek. Van klassz sale sarok is, ahol mindig ki lehet túrni valami kincset és mindig vannak akciók is. Viszont tény, hogy nem a Sephora nem a legpénztárcabarátabb hely, de egyszer ki kell próbálni, ha a közelébe sodor az élet.

Lolly Sephora ajánlója, avagy mit érdemes kipróbálni, ha sikerül eljutnunk a 'mennyországba':

Rengeteg olyan csodaszép és nagyon szuper márka van, amit csak és kizárólag a Sephora üzletekben lehet kapni (vagy azon kívül kb két helyen az országban és ennyi). Szerintem elsősorban ezeket érdemes átnézni, mert nagyon különleges és szép dolgokra bukkanhatunk. Az árak itt középkategóriának számítanak, otthon ez már drágának minősülne (kb 10-15 dollártól 50 dollárig). Nekem az alábbi termékek a kedvenceim:
  • Tarina Tarantino. Aki nem szereti a giccset az rögtön olvasson is tovább, ugyanis a TT tömény giccs és csodááálatos... A legjobb darabok a szemhéjpúder paletták, a szemceruzák és a tusok. Nagyon szuper minőségűek és változatos színekben lehet őket kapni. Ünnepi szezonban pedig fantasztikus kis 'csomagokat' is lehet kapni, ezek érik meg a legjobban.
  • Kat Von D. Minden klassz tetkómintás, szóval ez is egy kicsit a giccs kategóriába tartozik. A szemhéjpúder paletták nagyon klasszak és jó áron is vannak. Nekem azonban egyértelműen a rúzsok a kedvenceim, tartósak, pigmentáltak, krémesek és csodás színekben lehet őket kapni. Érdemes itt is szetteket keresni, azok mindig jobban megérik.
  • Hello Kitty. A giccs áradatnak nincsen vége... Ugyan még semmit nem vettem a Hello Kitty kollekcióból, és a sminkek annyira nem is jók, viszont az ecsetkészletek... Na azok zseniálisak!
  • Make Up For Ever. Letisztult, professzionális formák, no giccs, kultmárka státusz. A Smoky Lash az egyik legjobb spirál, amit valaha próbáltam és az Aqua Cream-ek sem véletlenül híresek. Nagyon sokan dicsérik a HD vonalat, én ezeket sajnos nem tudom kipróbálni, de érdemes egy pillantést vetni rájuk.
  • Sephora Collection. Nagyon klassz ám a Sephora saját kollekciója is, hiszen konkrétan a nagy márkák olcsóbb verziója (minden egy kicsi koppintás innen-onnak :D). Milliónyi árnyalat, nagyszerű minőség és óriási termékválaszték. Nekem nagyon tetszenek a szájfényeik, rengeteg dupe-ot lehet köztük találni, az ecsetek kiválóak, valamint a szemfestékeket is érdemes szemügyre venni. Rengeteg paletta is van, picik és óriásiak is, én ugyan ezeket ki nem állhatom, de biztosan nagyon jók, mert viszik őket, mint a cukrot.
  • Körömlakkok. OPI by Sephora és Nails Inc. Óóóriási színválaszték és mindig vannak szettek is minilakkokkal.
Tarina Tarantino paletta.


Folytassuk a sort a másik nagy parfüméria lánccal, az ULTA-val. Ez hasonló, mint a Sephora, csak mégis más. Nagyobb, tágasabb és drogériás márkákat is lehet kapni. Én a Sephora-ban mást nem vagyok hajlandó venni csak sminket, ha arcápolás, hajápolás akkor kizárólag ULTA, mert az ilyen szempontból professzionálisabb. És olcsóbb is :D. Van saját kollekció és pár olyan márka, amit máshol nem lehet kapni, de ebből a szempontból a Sephora a győztes. Én ezeket szeretem megvenni az ULTA-ban:
  • Mario Badescu. A nekem tervezett arcápolási márka, ugyanis semmi illatanyag nincsen a termékeikben és alig pár összetevőjük van (de nem ilyen flancos bio meg organikus bla bla), ráadásul az ára meglepően alacsony. A csomagolás olyan patika szerű (az úriember, aki a márkát alapította bőrgyógyász, szóval konyít a dolgokhoz), de nekem még ez is tetszik :D.
  • NYX. Nevetségesen olcsó, te jó ég... Pár dollár minden termék, még a nagy paletták is kb 25 dollárba kerülnek csak. A jumbo cerkák, korrektorok, műszempillák, pírok, primerek nagyszerűek, simán vannak olyan jók, mint a drága társaik.
  • Eylure. Számomra A műszempilla márka. Nagyon jó minőségűek és nagyon jó árban is. A dupla soros verziókat meg bárki fel tudja rakni magának is!
  • Körömlakkok. OPI és China Glaze. Hihetetlen színválaszték és mindig van a limitált kollekciókból is.
NYX paletta.


A közép és drága árkategóriájú márkákat egyébként minden nagy department store-ban is meg lehet venni (Macy's, Nordstrom, Lord & Taylor, Neiman Marcus, Bloomingdales, Saks, Barney's), ezekbe az üzletekbe már csak a látvány kedvéért is érdemes bemenni, mert egymás hegyén hátán állnak a designer darabok és senki egy rossz pillantást sem vet réd, ha te éppen fel akarod próbálni a legutóbbi Jimmy Choo kollekció egyik darabját. Van egy pár márka persze, amit csak ezekben a luxus üzletekben lehet kapni, de ezeknek nyilván az áruk is luxus, azonban, ha valaki megengedheti magának, akkor íme a lista:
  • Deborah Lippmann: Nordstrom, Neiman Marcus. A legszebb körömlakkok a világon, darabja $18.
  • Dolce&Gabbana Makeup: Saks. A kedvencem a nagyon luxus márkák közül. Akkor is veszek egyszer valamit tőlük...
  • Burberry: Saks, Nordstrom. Csupa natúr árnyalat, aki a vadabb dolgokat szereti el is felejtheti. De nagyon szépek.
  • Tom Ford: Neiman Marcus, Barney's. Annyira hihetetlenül drága, hogy én erről már álmodni sem szoktam inkább. Egy rúzs közel 50 dollár, a többi termék még ennél is drágább.

Az alábbi márkákat szinte minden a fent felsorolt üzletben lehet kapni, nagyjából egységes áron, szóval rajtunk áll, hol nézegetjük meg őket :D:
  • Philosophy. A tusfürdő mennyország. Olyan illatok vannak, hogy csak néz az ember. A legjobb karácsonykor. Van egyébként arcápolási és smink vonal is, de azok eltörpülnek a tusfürdős flakonok mellett.
  • Kiehl's. A Kiehl's Creme De Corps ikonikus terméknek számít itt, abszolút megérdemelten. Nagyon jó márka, hihetetlenül nagy választékkal és viszonylag jó árakkal.
  • Bath and Body Works. Külön üzlet, de mindenhol van egy rakat belőle. Olyan, mint a The Body Shop vagy a Lush, csak nagyobb :D.
Vándoroljunk át a drogériákba a nagy luxus után :D. Amerikában (legalábbis ezen a területen) ezek a legfontosabb drogériák: CVS, Rite Aid és Walgreens. Ezek olyanok, mint otthon a Rossmann vagy a DM, az egyetlen különbség, hogy ezek a gyógyszertárak is. Itt ugyanis külön olyan, hogy gyógyszertár nincsen, legalábbis én még nem találkoztam ilyennel. Mind a három kicsit más árakkal dolgozik, szerintem a Rite Aid a legkedvezőbb (ha már ugyanaz a termék, minek fizessek többet alapon), azonban rengeteg drogériás márkát a Target-ben vagy a Wal-Mart-ban lehet a legolcsóbban megvenni. Én ezeket szeretem:
  • Revlon: mindehol :D. Lip Butter minden mennyiségben! Annyira nagyon jók, hogy az már fáj :D. A CVS-ben 7.99-be, a Target-ben 6.49-be kerül. Nem mindegy!
  • Milani: Walgreens, CVS, Target, KMart. Isteni tusok, szemhéjpúderek és rúzsceruzák. Na meg körömlakkok :D.
  • Wet'n'Wild: Rite Aid, Walgreens. Az amerikai Essence :D. Olcsó és meglepően jó minőségű.
  • Elf: Target. Szintén nagyon-nagyon olcsó és ki lehet fogni durván jó cuccokat is.
  • Sally Hansen: mindenhol. A körömlakkok mekkája ez a márka, de igazából rengeteg más termékük is van. Pl klassz gyantaszett :D.
  • Jesse's Girl: Rite Aid. Aranyos kis márka, klasszak a pigmentek és nagyon kis különleges termékeik vannak.
  • Sonia Kashuk: Target. A legkedvencebb ecseteim! Van sminkvonal is, de az ecsetek jobbak szerintem.
  • Hard Candy: Wal-Mart. Imádom a csomagolást, viszont a termékek annyira nem jók szerintem. A pirosítók és a körömlakkok kivételek.
A két legújabb Lip Butter.


És most jöjjön a titok! Az alábbi üzletekben a drogériás márkákat lehet hihetetlenül olcsóért megvenni: Ocean State Job Lot, The Christmas Tree Shop, Dollar Tree. Ezek a boltok olyasmik, mint nálunk az olcsó kínai üzletek, de olyan dolgokat lehet kifogni fillérekért, hogy el sem hiszi az ember. Általános pipere dolgokat én itt veszek, mert ugyanazt a terméket feleannyiért lehet kapni, mint máshol. Gagyik nagyon az üzletek, de olyan klassz és vicces a fíling :D.

Térjünk át a ruhákra! Ez ugyan annyira nem az én asztalom, de nem vetem meg a különleges cipőket, táskákat, kiegészítőket és igen bevallom, örülök, mint majom a farkának, ha isteni áron hozzá tudok jutni márkás, eredeti darabokhoz. Aki designer cuccokat keres jó áron az ezekbe az üzletekbe nézzen be:
  • Tj Maxx, Marshall's. Michael Kors, Guess, Kate Spade, Cynthia Rowley, Betsey Johnson és még sorolhatném napestig, minden mininum 50%-al olcsóbban. Nem biztos hogy a legutolsó szezon darabjai, de kit érdekel? Itt lehet kapni kozmetikumokat is egyébként!
  • DSW. Cipőmennyország! Csak cipők, de annyi, hogy belefárad az ember mire végignézi... Minden 30-50%-al olcsóbb legalább.
  • Outletek. Mert azok bizony itt is vannak és minden nagy márka vagy department store képviselteti magát. Ezeknek a kis 'faluknak' mindenhol más a nevük, de szerintem nagyjából megegyezik a kínálat: Guess, Juicy Couture, Gap, Banana Repiblic, American Apparel, Converse, Ralph Lauren, Michael Kors, Nordstrom, Saks, Bloomingdales, Lancome, Estée Lauder... meg még egy rakat!
Ha nem akarjuk megkeresni a fent említett üzleteket, vagy csak pláza van a közelben, akkor ezekbe az üzletekbe érdemes betérni (szinte mindenhol leárazás van állandóan, egész évben, nem csak szezononként, min 20-30%a kedvezmény, mindehol van plus size, petite, woman és junior. A junior hiába junior, itt lehet a legjobb cuccokat kifogni, csak vigyázni kell, mert totál más a méretezés.):
  • Forever21. Olyan, mint a H&M, csak kicsit fiatalosabb. És óriási... egy nap nem elég rá...
  • Wet Seal: olyan, mint a Forever21, csak kisebb.
  • Old Navy: egyszerű, basic darabok nagyon jó áron.
  • Gap: egyszerű, basic darabok kevésbé jó áron.
  • Sears: Kardashian Kollection :D. Egészen jók amúgy. Van French Connection is.
  • JCPenny: itt van Mango, meg olyan márkák, amikről még soha nem hallottam. Hihetetlenül nagy a kínálat. 
  • Kohl's: itt van Jennifer Lopez, meg Vera Wang :D. Meg sminkek is.
  • Victoria's Secret. Nem lehet hazamenni VS bugyi és melltartó nélkül, egyszerűen nem és kész. Mert vannak sima bugyik és melltartók, meg van a VS :D. Nem a legolcsóbb, de sima pamut melltartót már $25-ért is lehet kapni, a flancosak meg kb $45-nél kezdődnek. Megéri én mondom.
  • Newbury Comics. Ne tévesszen meg a név, a nagyobb üzletekben ruha és cipő is van. A jelszó punk és pinup :D. Én imádom, hordanám is, csak hová... 3 gyerek mellé??? Egyébként meg hihetetlenül durva üzlet, mindenféle képregényes meg filmes dolgokkal.
  • Urban Outfitters. Kicsit drágább üzlet, de nagyon különleges, egyedi ruháik vannak.
Mára ennyi, ha van kérdés, kérés a témával kapcsolatban, akkor tudjátok mit kell tenni!

29 megjegyzés:

  1. szerintem nem nevetséges ez, én is annyira mennék és megnézném Amerikát. isteni lehet, hjáj...:D egyszer el kell jutnom

    VálaszTörlés
  2. istenem, CSAK a kozmetikumok/sminkcuccok miatt megéri kimenni Amerikába...más nem is érdekelne :DDDD

    VálaszTörlés
  3. Szuper kis poszt lett ez. :) Remélem azért lesz majd egy picit más stílusú is. Pl. kedvenc éttermek, ételek, kedvenc helyeid, stb. Ilyenről is szívesen olvasnék. :)

    http://moonangelstories.blogspot.com

    VálaszTörlés
  4. Ha tehetném, már költöznék is kifelé...

    VálaszTörlés
  5. én meg ha tehetném nem mennék haza :D

    VálaszTörlés
  6. gondolkozok ilyesmin is :D meg majd olyan is lesz, hogy mi nem olyan szuper :D

    VálaszTörlés
  7. drukkolok! csak akarni kell és meglesz!

    VálaszTörlés
  8. fuh, ezt jól elraktározom magamnak : D Látszik, hogy nagyon élvezted az írását, én meg élveztem olvasni : D Pinteresten csíptem el egy jó kis Target titkot:
    EVERY Target shopper NEEDS to know this: If the price ends in 8, it will be marked down again. If it ends in a 4, it’s the lowest it will be. Target’s mark down schedule: MONDAY: Kids’ Clothing, Stationery (office supplies, gift wrap), Electronics. TUESDAY: Women’s Clothing and Domestics. WEDNESDAY: Men’s Clothing, Toys, Health and Beauty. THURSDAY: Lingerie, Shoes, Housewares. FRIDAY: cosmetics

    VálaszTörlés
  9. Váááá köszi a tippet, ezt nem is tudtam :D

    VálaszTörlés
  10. Szia! Nagyon jó volt olvasni ezt a posztot!!!! Még a családnál élsz kint? Tudom, nem ide tartozik, de te amikor még Magyarországon voltál hogyan tanultál meg angolul? Állami oktatás során, önszorgalomból vagy magántanárral? Tudnál pár ötletet adni, hogy alapfokról hogyan lehet gyorsan és hatékonyan megtanulni?

    VálaszTörlés
  11. Hát azért az akarásnál egy kicsit több kell..:D

    VálaszTörlés
  12. most sírok:):) és örülök, hogy nem vagyok egyedül ezzel a mániával.. ha megyünk valahova, akkor a drogériák, sminkes boltok vannak felírva, nem a múzeumok:D:D:D

    VálaszTörlés
  13. IMÁDTAM!!!!!! a postodat....) én is akarok menni right now!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  14. Ez nálam is így van, és soha senki még nem értette meg :)

    VálaszTörlés
  15. hát ez nagyon kis szuper poszt volt, készüljél még van 3 heted :D

    VálaszTörlés
  16. Jó kis post. :)
    Amerika egyenlőre nincs kilátásban, de barátnő megy ki augusztus végén Párizsba egy fél évre - a pénztárcám már most retteg a Sephora-tól. :D

    VálaszTörlés
  17. Szia! Élvezet volt olvasni ezt a posztot! Lenne egy kérdésem... Te itt Magyarország határain belül hogyan tanultál meg olyan szinten angolul, hogy ki mertél már menni? Állami oktatással, önszorgalomból esetleg magántanártól/ nyelviskolában? Nagyon sokat segítenél ha adnál pár tippet a sikeres nyelvtanuláshoz! :)

    VálaszTörlés
  18. Fősulin egy évig, de igazából önszorgalomból :D sorozatok, filmek, ilyesmik. A nyelvtant jó ha tanfolyam, vagy valami suli keretein belül tanulja az ember, de a szókincset és a kiejtést úgy a legjobb ha mindent feliratosan nézel és elkezdesz olvasni angolul :D

    VálaszTörlés
  19. Már másodjára olvasom el és csak arra gondolok ki akarok menni :D
    Istenem, mennyi mindent végig tapizhattál, már ez megérné a vásárlásról nem is beszélve :)

    Nagyon tetszett ez az összefoglalód, mostmár regisztráltam, jönnek a megjegyzések.

    VálaszTörlés
  20. Jujj nekem a sephora a kedvencem és Kat Von D brand meg istenkirály :) imádom :) a Marshall'sban kb minden alatta felsorolt márka megtalálható :) és a TJ Maxban is. American Eagle <3 aztán ott van az Abercrombie & Fich szintén forevor <3 és az Aeropostel is nagyon imádás :) Vicotria titkában pedig 1 bugyi ennyi ha 5-öt veszel akkor 10 $-árral kevesebb :) Ezeket mind nagyon csipem.
    Wet Seal és van egy másik hasonló "márka" Rainbow na azt is nagyon szeressem ;)

    VálaszTörlés
  21. Fanni Eperke Szabó2012. július 25. 20:10

    Végre valaki írt ilyen témában Amerikáról! :) Én szerencsésnek mondhatnám magam mivel keresztanyukám több hónapot töltött Amerikában. Tehát számíthattam igazi amerikai dolgokra szuvenírként.De ilyen sminkes téren akármit magyarázhattam neki,hogy menjen a Sephoraba, vannak olcsóbb helyek ilyen-olyan márka stb, neki ez sajnos nem érték! (bezzeg ha ott lettem volna hahaha :D) A bejegyzésednek hála azonban az ősszel NYC-be készülő anyukámat fel fogom készíteni rendesen hogy hova kell mennie!:))

    VálaszTörlés
  22. Úristen de irigy vagyok... csak egy napot tölthetnék el ilyen boltok között :D "és senki egy rossz pillantást sem vet réd, ha te éppen fel akarod próbálni a legutóbbi Jimmy Choo kollekció egyik darabját" - na itt már csorgott a nyálam konkrétan :D Egyszer kijutok, az biztos!! :D

    VálaszTörlés
  23. húúú micsoda listát fog magával vinni :D

    VálaszTörlés
  24. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  25. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  26. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  27. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  28. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.