Flying Beauty

9:48 du.
Izgulok... nagyon izgulok, mert egy nagyon hosszú út áll előttem hétfőn. Budapestről megyek átszállással (London) New York-ba és még onnan tovább Connecticut-ba, igaz oda már négy keréken. Sokat készültem az útra, nem lesz egy leányálom, mert utálok egy helyben sokat ülni, de nagyon. De nagyon. Szóval osztottam szoroztam, gondolkoztam, hogy minként is lehet kibírni egyszer 3 órát a reptéren, majd 2 órát a levegőben, majd ismét 3 órát egy reptéren majd 6 órát a levegőben, hogy mit érdemes vinni magammal a kézipoggyászban, hogy minél kényelmesebben érezzük magunkat.



Számomra a legfontosabb, hogy a reptér és a repülőgép száraz levegőjét túléljem (gyűlöllek légkondiiiii!!!), kívül-belül. A kézipoggyászban sajnos nem lehet 100ml-nél nagyobb folyadékot tartalmazó akármit pakolni, de szerencsére lehet kapni kicsi, 50ml-es kiszerelésű arcpermetet is, én egy sima Vichy termálviz-permetet vettem erre a célra, amivel nagyszerűen fel lehet frissíteni az arcbőrt (csak fújjuk magunkra és a felesleget itassuk fel egy zsepivel óvatosan, hogy a sminkünknek ne legyen semmi baja :D). A repülőgépen ingyen lehet annyi ásványvizet kérni, amennyit csak szeretnénk, én mégis azt mondom, hogy ugyan nem a legolcsóbb, de érdemes a reptéren venni egy másfeles ásványvizet és azt iszogatni, vagyis kötelező az egészet meginni! Fontos a száraz levegő miatt, kell a bőrünknek is és a nyálkahártyáknak is, így kevesebbet tüsszögünk, ha érzékeny a nózink a légkondira (mint az enyém...).
Persze egy alap sminkkorrigáló pakkot is összeállítottam magamnak, mert nem szeretnék smink nélkül utazni, nyilván csak valami lájtosat dobok fel, de nekem fontos, hogy jól nézzek ki még egy fárasztó úton is. Ja és arra is gondolnom kellett (soha ne történjen meg, de nem lehet tudni), hogy a csomagom Timbuktuban köt ki New York helyett. Egy finom kőpúdert (MAC Studio Careblend tökéletes, mert nem szárít), egy pirosító-bronzosító-highlighter palettát (szintén MAC, Wonder Woman MSF, mert minden benne van), egy pici szempillaspirált (egy termékminta, de ilyenkor jól jön), egy szájfényt (még nem választottam, de valami ápoló hatású lesz), egy korrektort (MAC krémes), mattító lapocskákat és egy ajakápolót készítettem össze, úgy gondolom, hogy ezek jól fognak jönni. Arcápoló dolgokat nem merek itthon bekészíteni (a csomagom esetleges hawaii nyaralása miatt), mert biztonságosabbnak tartom a púderes meg krémes dolgok felvitelét a gépre, mint a folyékonyakét, persze lehet, hogy tévedek. Így ezeket Londonban fogom majd megvenni, valami kisebb termékeket tartalmazó, kedvező árú csomag személyében.
Ezeken kívül még természetesen nagyon fontos az alapvető higiénia (a női is), így bekészítettem még intim törlőkendőt, nedves fertőtlenítő kéztörlőket, nedves arctisztító kendőt, tisztasági betétet, fogkefét és fogkrémet és azt hiszem ennyit. Elég sok úgymond veszélyes dologgal készülök felmenni a gépre (ezek az őrök vagy mik nem szeretik a szájfényeket, már tapasztaltam, de még semmit nem dobattak ki velem, remélem most is csak majd szigorúan néznek :D), de úgy érzem erre mind szükségem van, remélhetőleg megértőek lesznek.
Nyilván nem vagyok egy mániákus beauty megszállott (dehogynem :D), szóval nem csak ilyesmi lesz a kézipoggyászban! Viszek unaloműzőnek jó vastag könyvet, javaslom kipróbálásra, be szokott válni! Most a Királyok csatájára esett a választásom, aminek már sikerült az első 200 oldalát elolvasnom, de sebaj még maradt 800, a reptereken majd őt vetem be, mint első számú unaloműző fegyvert. Jön még velem a laptop is, de ő nem bírja sokáig áram nélkül, valószínűleg majd csak végszükség esetén veszem elő és nézek egy kis True Blood-ot vagy Dr. Csontot (ez most a legújabb mániám). Az iPod alapkellék nálam minden utazásnál, mert nem szeretem a hívatlan szomszédokat a rapülőkön, akik a legutolsó macskájuk legutolsó felmenőjének a teljes élettörténetét is velem akarják megosztani és a gyerkőcök anyu pisilniiii keeeel kiabálásaitól is szeretném megkímélni magam, mert ezek nélkül is feszült leszek valószínűleg. Velem lesz a fényképezőgépem is, mert fotós naplót szándékozok magamnak készíteni az egész útról (szeretek utazni na...). Ügyeljünk arra, hogy ezek a készülékek legyenek feltöltve az út előtt.
Hosszú repülőút esetében fennáll a lábak elmacskásodásának veszélye is sajnos, erre a legjobb megoldás, ha folyosó melletti ülésünk van és fél óránkét sétálunk egy kicsit (a legtávolabbi mosdóig meg vissza és közben mondjuk körözgetünk a lábfejünkkel), illetve vegyük le a cipőnket (ami legyen kényelmes és tágulékony, mert meg is tagadhat a lábfejünk) és körözgessünk a lábunkkal, de meg is masszírozhatjuk őket.
Fontos az is, hogy kényelmes ruhát vegyünk fel ilyenkor, de azért ne legyünk slamposak. A legjobb a pamut, akár egyberuha, pamut póló és nadrág, öv nélkül, mert az szorít. Van akinek nagyon kényelmes a farmer, de szerintem nem a legjobb választás egy hosszú útra, mert merev és bevághat az öv része. A pipőnk is legyen kényelmes és lehetőleg lapos és ahogy már említettem tágulékony. Szerintem egy balerina a legjobb, mert könnyű le és fölvenni (dobjunk be egy zoknit is mellé, mert mezítláb hideg lesz a repcsin). Vigyünk egy kardigánt is magunkkal, akármikor utazunk, mert a légkondi miatt nem éppen meleg a légtér. A sminkünk legyen egyszerű, és tartós. Egy színezett hidratáló, BB krém vagy hidratáló púder a legjobbak, hiszen most kell ez a plusz a bőrünknek. A spirál legyen vagy nagyon tartós vagy vízálló, mert ha esetleg elalszunk, akkor az sem mászkál el. Szájfény és rúzs ilynkor nem létszükséglet, elég egy ajakápoló és szerintem a szemfesték is elhagyható, hacsak nem vagyunk olyan megszállottak, mint én. Arcpirosítóból a krémes jó választás ilyenkor.
Azt hiszem hirtelen ennyi minden jut csak az eszembe, de így is nagyon hosszú lett a poszt. Remélem azért hasznos lesz számotokra akármikor és akárhová is utaztok! Mindenkinek jó utat :D!

35 megjegyzés:

  1. Nagyon jól összeszedted h mi kell, remélem egyszer majd nekem is szükségem lesz erre a listára. :D (2 óránál többet eddig még nem repültem)

    Neked is jó utat!! :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj sok sikert és jó utat és vigyázz magadra nagyon!!! :)

    VálaszTörlés
  3. ha megiszom másfél liter vizet egyszerre, tutira folyton wc-re kell járnom és azt úgy utálok idegen helyen, de főleg repülőn! :D ráadásul állandóan olyan hülye közérzetem van a repülőn, hogy még olvasni sem nagyon tudok :/ szóval magáért az útért nem irigyellek :D

    nagyon jó utat!! :))

    VálaszTörlés
  4. nagyon nagyon vigyázz magadra!:)
    és vigyázz a repjegyedre! mikor Írországba repültem és anyuéktól elbúcsúztam a tranzit előtt, ahogy beléptem elhagytam a jegyet. vmeik ellenörzö ponttol futottam ki ami meg ugye tilos de annyira bepánikoltam hogy nem érdekelt, azok meg futottak utánam.:D ezek után bent a tranzitban egészen pontosan 4 szer hagytam még el a jegyet.. volt hogy külföldiek futottak utánam. és ezek után még volt merszem felszállni a gépre és nem hagytam hogy eluralkodjon rajtam a végső állomás filing:D
    szóval vigyázz a jegyedre! ja és hogy jó kapun szállj be! ne járj ugy mint Kevin:D

    VálaszTörlés
  5. Jó utat, vigyázz magadra! Ez csak "próbaút" vagy már hosszabb időre maradsz?

    VálaszTörlés
  6. nagyon köszönöm mindenkinek :D és vigyázok magamra!

    spacegirl: sztem senki nem szeret idegen helyen vécére menni, én sem szeretem, de inkább, minthogy kiszáradjak :D azt a rossz, ha át kell gázolni még 20 emberkén...

    Dia: jajj nem vagy semmi :D mindig beteszem a tatyimba a jegyet van egy külön mappa neki :D onnan még nem hagytam el, de majd mindig leellenőrzöm!

    Gigi: ez már nem próba, élesben megy a játék :D

    VálaszTörlés
  7. Jó utat Vanda! Biztos nagyon jól fogod magad érezni, és helyettünk is ugorj fejest a helyi kínálatba!

    VálaszTörlés
  8. Jó utat és nagyon vigyázz Magadra ^^ Hasznos poszt volt, bár még sosem utaztam repülővel sehova, ha eljön az ideje biztos sokkot kapok, mert félek :D

    VálaszTörlés
  9. jó utat! ez a képes útinapló nagyon jó ötlet :-)

    VálaszTörlés
  10. szia!
    lemaradtam nagyjából mindenről!!! :(
    miért mész new yorkba? ugye nem örökre? :O
    munka miatt? vagy szabadidő? lesznek posztok ugye?
    engem legalábbis tájékoztatnál,akit majd meg esz a fene hogy mit történt ebben a pár hétben míg távol volt? :D

    VálaszTörlés
  11. Jó utat és nagyon vigyázz magadra! Életjelet pedig mihamarabb kérünk majd. :)

    VálaszTörlés
  12. Jo utat neked,es varjuk a beszamolokat!:)

    VálaszTörlés
  13. hogy lehet a repulojegyet elhagyni?!nem èrtem..èn 3-4 havonta utazom,vagyis ingàzom,de egyszer sem hagytam el a jegyem...:)))Jò utat...:))

    VálaszTörlés
  14. Szia Vanda! :)

    Régebben rendszeresen olvastam egy nagyon kedves aupair lány blogját, aki szintén Amerikában, azon belül New Yorkban dolgozott 1.5 évig. Szerintem nagyon-nagyon hasznos blog, főleg egy leendő aupair számára, de még én is hasznosnak találtam! :))
    http://csilli-in-nyc.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  15. Nagyon jó és hasznos poszt lett, vigyázz magadra nagyon, én is izgulok kicsit helyetted :) teljesen beleéltem magam a storyba :)
    és hol fogsz lakni? rokonoknál vagy egyedül? és tényleg munka vagy mi miatt mész a nagy "Amerikába"?

    VálaszTörlés
  16. .jo utat, varom a beszamolokat! a "csak" 6 oras utert irigyellek, nalam penteken egy 10 oras is lesz. amsterdam-panama-quito......a legnagyobb gondom hogy nem lehet cigizni ilyen sokaig:)

    VálaszTörlés
  17. Jó utat, sok sikert és vigyázz magadra!!! :)

    VálaszTörlés
  18. Jó utat! Hú de irigyellek amúgy :P

    VálaszTörlés
  19. nagyon köszönöm mindenkinek! Nagyon édesek vagytok, itt ülök pizsiben meghatódva :D

    A kérdésekre válaszolva munka miatt megyek, több mint egy évre és addig nem is jövök haza és ugyanúgy írom majd a blogot és fészen mindennap tájékoztatlak benneteket képes útinapló formájában és azonnal adok életjelet is magamról, ha megérkeztem!

    VálaszTörlés
  20. Whoa, már csak órák kérdése :D Nagyon jó utat! A nagy izgalomban tényleg ne feledkezz el fotózni :P Mindent, milyen a kaja, mi van a repcsin adott neszeszerben, satöbbi :D
    Énis utálom ha utazás közben nincs nálam az ipod, mert voltak már témtörténeteim... Egyszer pl ált. isis oszim anyukája csapott le rám, hogy feleséget keres a fiacskájának, és végigmért, mikor látta, h nem vok hajlandó, elkezdődött a Jézus mese, és szeretet, meg vidámvasárnap :'D Egyszerűen nem volt hova menekülni, a repcsin meg ott haláloznék el.
    Puuusziii, és vigyázz magadra, meg minden ingóságodra :D Pont tegnap láttam a sex and the city nagyfilmeket, szóval, ne állj le az órásokkal :D

    VálaszTörlés
  21. jó utat, minden jót, remek kis életnek nézel elébe:)

    VálaszTörlés
  22. Jó utat, nagyon vigyázz magadra!!! :)

    VálaszTörlés
  23. Én kéthavonta repülök elég hosszú időt (kb 6 órát) és gyűlölöm a légkondit a repülőn. Azon kívül idegesít a pisilnem kell üvöltözés, a "jó" szomszédok... Minden ami nálad is szerepelt. A szájfényt nem dobatták még ki velem se, szóval ne aggódj emiatt. Nagyon jó utat kívánok, vigyázz magadra!! :)

    VálaszTörlés
  24. jó utat Lollyka. érezd jól magad és írj gyakran,hogy merre vagy,mit csinálsz :) és legyél Carrie-s :D pusziik

    VálaszTörlés
  25. Vigyázz magadra, jó utat, érezd jól magad:)

    VálaszTörlés
  26. Sok sikert és vigyázz magadra! Alig várom a beszámolóidat.:)
    (Andi)

    VálaszTörlés
  27. Kicsit túl parázod ezt a csomagelvesztést! Minden meg lesz, nyugi!
    Jó utat. :)

    VálaszTörlés
  28. Köszönöm még egyszer :D

    Kriszti: tudom de bogarat ültettek ezek a marhák a fülembe, pedig nem egyszer repültem már és soha nem volt gond :D most sem lesz, de legalább már egy dolgot tutira itthon maradt, mert anyáéknál hagytam a csizmámat, de így legalább jó indokom lesz egy újat venni :D

    VálaszTörlés
  29. Még egyszer jó utat, veled izgulok! :D Remélem októberben látlak! *nagyölelééééés*

    VálaszTörlés
  30. Suzy,
    októberben te is mész? :)

    Lolly, jó utat :)

    VálaszTörlés
  31. Suzy: én is remélem :D

    Mia: köszi :D

    VálaszTörlés
  32. Jó utat !!! :) nem is ismerlek de már hiányzol :DDD

    VálaszTörlés
  33. :D hát nagyon köszönöm, nekem mindannyian hiányozni fogtok, de amúgy úgyis napi rendszerességgel fogok írni :D

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.