Lelkizés és tesztek - Herbioticum

Van az úgy néha, hogy kikívánkozik az ember lányából egy kis mondanivaló, egy kis magyarázat. Úgy érzem, hogy ki kell adnom magamból, hogy mi zajlik le bennem egy ideje, meg úgy egyébként, mi történt/történik velem mostanság. Nyugi, nyugi a blog marad, bár tisztában vagyok vele, hogy az utóbbi pár hónapban elég ritkán írtam bejegyzéseket. Kicsit zsúfoltabb lett az életem az elmúlt időszakban, új munkahelyem van, ahol komolyabb, keményebb a meló, mint az eddigi helyeimen, de én ennek nagyon örülök, végre úgy érzem, hogy értelmes dologgal foglalkozok, aminek van jövője és ahol én el tudom képzelni a saját jövőmet. A munkahelyváltás ráadásul költözéssel is járt, eljöttem a fővárosból, vidéki lettem, messze mindentől és mindenkitől (a legközelebbi Müller 60km-re van tőlem, a többiről nem is beszélve...). De a legfontosabb, hogy elkezdett megváltozni az életem...



Ugyanis szeptember óta hihetetlen, de elkezdtem edzésre járni. Én, a világ leglustább, legantifitnesszebb embere, most ott tartok, hogy a heti 3 edzésem nélkül szenvedek (most is, mert éppen beteg vagyok), imádok ugrálni, imádok izzadni, imádom kiadni magamból a feles energiát és imádok mozogni. Persze mindehhez kellett egy jó barátnő, aki az egészre rábeszélt és egy hiperszuper edző, aki az elejétől kezdve biztatott és folyamatosan dicsért, hogy mennyit fejlődtem (kb 65%-on kezdtem, most már 95%-on vagyok... na jó 90%). Eleinte leginkább az motivált, hogy egészségesebb és fittebb legyek, persze fogyni is akartam, de eleinte nem ez volt az elsődleges cél. Aztán végül mégiscsak ez lett, érdekes módon nem feltétlenül szándékosan.



Igazából azzal kezdődött a dolog, hogy megkeresett a Herbioticum-ot forgalmazó cég, hogy tesztelésre küldenének pár terméket, válasszak, hogy mire lennék kíváncsi, én pedig gondoltam az edzések mellé L-Carnitine tabletta az csak jó lehet. Mellette majd kicsit jobban odafigyelek arra, hogy mit eszek és meglátjuk mennyire segít, mennyire gyorsítja be az anyagcserét. Nos, nagyon úgy néz ki, hogy működik a dolog, majdnem egy hónapja szedem a tablettákat (minden reggel éhgyomorra egy nagy pohár vízzel vagy zöld teával) és egyre látványosabb a változás. Érzem, hogy az anyagcserém is begyorsult, de a legjobb, hogy az eddig derékban igencsak szűk farmerem elkezdett lecsúszni rólam. 3 hét alatt. Persze tartok mellette diétát is, de az nálam soha nem túl szigorú, mindig belefér egy-egy süti, vagy jégkrém, vagy pizza vagy valami ilyesmi, bár igyekszek kevesebb cukrot bevinni.



Pedig mennyire szkeptikus voltam az ilyen táplálékkiegészítőkkel kapcsolatban... Ráadásul mindenki le is akart róla beszélni, hogy nincsen rá szükség, felesleges, hagyjam már a fenébe. Szerencsére nem hallgattam rájuk, így most szépen lassan fogyok, gyorsabb az anyagcserém és nem vagyok állandóan éhes. Plusz pozitívum, hogy az önértékelésem is nőtt és ki merem mondani, hogy igenis büszke vagyok magamra, hogy edzek, hogy szeretem és hogy jó úton haladok, hogy ismét tényleg jól érezzem magam a bőrömben :).

És, ha már a bőr szóba került, akkor nem feledkezhetek meg a Herbioticum többi termékéről sem. A tabletta mellett a másik kedvencem a paraffinolajos kézápoló balzsam, ami tökéletesen ápoltan tartja a mancsaimat még ebben a borzalmas időben is (kint csípős hideg, bent száraz meleg, fúúúúúúj). Az állaga kellemes balzsamos krémes, nem túl nehéz és könnyen beszívódik, mellette pedig finom, enyhe gyógynövényes illata van. Az összetevői között megtalálható az aloe vera, hegyi árnika virág, fekete nadálytő, ginkgo biloba és ginzeng gyökér is, szóval csupa természetes finomsággal van tele. A kiszerelés ráadásul nagyon kiadós, 250 ml-es a tégely, ami nagyon sokáig elég és csak 1200 Ft körül van az ára, szóval nagyon megéri. Az egyetlen hátránya, hogy nem éppen táskába való darab, magunkkal vinni nem igazán tudjuk a nagy kiszerelése miatt, ez abszolút otthoni használatra való.



A talpuhító balzsam is nagyon kellemes kis termék, különösen akkor szeretem használni, ha fáradtak a lábaim, ugyanis enyhén hűsítő hatású (ugyanazok a gyógynövények vannak benne, mint a kézápolóban, plusz egy kis teafaolaj is). Az állaga inkább géles-krémes, nagyon könnyen felszívódik, de mégis mélyen hidratál. Most már csak a rendszeres használatára kellene rászoknom, mert néha elfelejtem...



A chilis lóbalzsammal pedig visszakanyarodok egy kicsit az edzéshez, ugyanis ezt is direkt emiatt kértem kipróbálásra, ugyanis sajnos a térdeim nem bírják annyira a testmozgást, ahogyan azt én szeretném, így muszáj nekik egy kis extra gondoskodás, Az egyik a glükozamin kapszula (mint valami nyugdíjas...), a másik pedig a lóbalzsam edzés előtt és után. Kicsit féltem ugyan tőle, hogy csípni fog, de csak a tenyeremet kezdte ki, az meg könnyen megoldható gumikesztyűvel. A benne található összetevőknek köszönhetően (chili, kámfor, mentol, gyógynövények) nem csak a vérkeringést fokozza, de gyulladást és a fájdalmat is csökkenti.



Összességében, mint ahogy az érezhető, nagyon megszerettem a Herbioticum termékeit, csodák csodájára ugyanúgy tudok lelkesedni értük most, mint egy szemhéjpúder palettáért vagy rúzsért. Örülök, hogy kiléptem a komfortzónámból és próbát tettem velük, szóval meleg szívvel ajánlom őket kipróbálásra (már csak azért is mert pénztárcabarát, cruelty free, parabén mentes és természetes összetevőkkel készült termékek ;).

Bövebb információ és webshop: http://www.herbioticum.hu/

Lolly

Minden ami smink, szépség- és hajápolás egy kis csillámmal és unikornisokkal :)

5 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy a változásoknak köszönhetően úgy érzed, hogy révbe értél :) a sportról, kajákról, és arról, hogy mit eszel, nem szeretnél egy külön bejegyzést? vagy arról, hogy milyen volt pestről vidékre költözni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igazából nem tudom mit írhatnék a témáról.... ha van kérdés arra nagyon szívesen válaszolok :) de majd azért gondolkozok rajta

      Törlés
  2. nem kell félni a táplálékkiegészítőktől, mozgás + diéta mellett nagyon jók:) sok a tévhit körülöttük, lakótársam konkrétan azt mondta nekem az l-karnitinre h veszélyes :"D pedig a szervezetben is megtalálható. lehet érdemes lenne ízületvédőt is szedned - minden tápkieg.gyártó cégnél megtalálható.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is ezen voltam kibukva, mondom, hogy lehet veszélyes, ha termeli a szervezet is... izületvédőt szedem, azóta jobb a lábam :)

      Törlés