Kipróbáltam | Kiehl's

November végén végre-végre megnyitotta az első magyarországi üzletét a Westend-ben a Kiehl's! Ebben a posztban ITT már áradoztam a márkáról, és noha nekem ugyan nem újak a termékeik (na jó, vannak újak), már használtam őket, de még így is tudott pár dolog meglepetést okozni, amikor ellátogattam hozzájuk, hogy kipróbáljak pár dolgot. Úhy vélem, hogy mindenképpen érdemes elmenni a kis üzletbe, aminek egyrészt nagyon hangulatos az atmoszférája, másrészt a lányok iszonyatosan kedvesek és segítőkészek, valamint legnagyobb örömömre ugyanazt az elvet vallják, mint én, vagyis előbb próbáld ki, utána vedd meg (az allergiám miatt ez nekem nagyon fontos és szimpatikus hozzáállás). Az első látogatásom után persze egyrészt nem engedtek el üres kézzel, másrészt pedig nem tudtam megállni, hogy ne lepjem meg magam pár aprósággal.




Az Ultra Facial termékek nagy kedvenceim voltak anno, bár pár éve még az oil-free verziókra volt szükségem, most viszont  a száraz bőrre való kencéket próbáltam ki. A 24 órás hidratálókrémet éjszakára használom, csak úgy issza befele a bőröm, kellett már neki nagyon az extra ápolás, szebb is azóta rajtam a matt alapozóm, amióta kenegetem magam vele. Nappalra is jó, különösen most télen, de szerintem a melegebb hónapokban a normál/minimálisan kevert bőrömre sok lenne. Az Ultra Facial Cream-ben van egy nagyon különleges összetevő is, amit antarcticine-nek hívnak (az Antarktisz gleccsereiből nyerik ki, menő, nem igaz???) és ami nem csak hidratálja a bőrt, hanem ellenállóbbá is teszi a külső káros hatásokkal szemben. Illatanyagmentes, 50 ml-es kiszerelésben kapható és 8800 Ft körül van az ára.




A krém mellé becsúszott egy utazó méretű arctisztító is, szintén az Ultra Facial családból. Az Ultra Facial Cleanser egy teljesen általános habzó lemosó, szuperül eltávolítja a sminket, nem húzódik utána a bőr és nagyon kevés kell belőle (a szemsminket is lehozza, bár erre nem ajánlják). Tele van finom olajokkal (barackmag, avokádó és szkvalén), illatanyagmentes és több méretben is kapható: a 75 ml-es ha jól rémlik 2900 Ft-ba kerül, a 150 ml-es pedig 5500 Ft-ba (totálisan nem tudom a pontos árakat...).




Az Kiehl's Lip Balm #1 szerelem volt első szaglásra, isteni mangós illata (és íze van), aloe verát, E vitamint és szkavlént tartalmaz és eszméletlenül jó (majdnem a saját készítésű balzsamomat is lepipálja :D). Nagyon-nagyon puhává és simává (ez tetszik benne igazán) teszi az ajkakat, plusz fényt is ad és nem kell milliószor újrakenni egy nap. Szerintem mindenképpen próbáljátok ki :). Natúr, mentás, mangós és áfonyás illatban kapható, az ára pedig 2690 Ft. Azt hiszem.




A Creme de Corps testápolók méltán közkedveltek és ikonikusak, konkrétan egy másodperc alatt rájuk lehet kattanni, különösen Whipped Body Butter-re, ugyanis nem elég, hogy ilyen formulával soha életemben nem találkoztam még (egy álom, gazdag és habos, fantasztikusan hidratál, de mégis pillanatok alatt beszívódik), de a szójatejes-mézes verziónak tengerparti koktél-hawaii illata van, egyszerűen meg kell veszni érte. Egy bibikéje van, hogy aranyárban mérik, sajnos 11000 Ft-ba kerül. Áuuu... A sima Creme de Corps-nak ugyan nincsen incsi-fincsi nyaralás illata, de hatásban nem marad el a testvére mellett és kedvezőbb áron juthatunk hozzá. Ő is több méretben kapható, a 75 ml-es 2900 Ft körül van, a 250 ml-es pedig 8800 Ft.




Rajtuk kívül két nagyon különleges termék mintáját is hazahozhattam, mind a kettő a Dermatologist Solutions családba tartozik és speciálisan a nagyon érzékeny, irritált bőrre fejlesztették ki őket. Az arctisztító szépen végezte a dolgát, bár nem tapasztaltam különbséget közte és az Ultra Facial között, viszont a Centella Recovery Skin Salve... Komolyan azt hittem, hogy az én bőröm már nem nagyon tud tovább puhulni, szépülni (már bocsánat, ha nagyképűnek hangzok), de igenis tud, csak egy ilyen krém kell hozzá. Már a formulája is rendkívüli, sima fehér kis krémként jön ki a tubusból, hogy aztán egy kissé olajos hatású balzsam váljon belőle, ami egy konkrét védőréteget képez a bőrön (aloe vera, méz és ázsiai gázló van benne plusz illatanyagmentes). Ahhoz képest, hogy egy sűrű textúráról van gyorsan beszívódik és fantasztikus bársonyos tapintásúvá és extra puhává teszi az arcot. Az ára ennek sem alacsony, de azt kell mondanom, hogy megéri a közel 15000 Ft-ot. 




Ismét egymásra találtunk a Kiehl's-szel az én legnagyobb örömömre és a pénztárcám legnagyobb bánatára. Nagyon örülök, hogy végre a gyógyszertári márkákon és a Clinique-n kívül van valami más is, amit tudok az allergiás bőrömre használni anélkül, hogy aggódnom kéne. Mindenképpen nézzetek be az üzletbe, kérjetek tanácsot, kérjetek mintákat, próbálgassátok a termékeket, szerintem imádni fogjátok őket :).


Ti próbáltatok már valamit a Kiehl's-től???

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.