Újdonság | Maybelline

A Maybelline-el úgy vagyok, hogy van, amikor imádjuk egymást, van, amikor kifejezetten nem szeretem (általában akkor, ha csalódok egy termékükben, amiről pedig csupa jót hallottam). De az tagadhatatlan, hogy mindig nagyon jó és érdekes újdonságokkal áll elő a márka, persze ezeknek nagy része soha nem érkezik el Magyarországra (whyyyyyyy???). Azért én lelkesen megmutogatom őket nektek, mert soha ne lehessen tudni meg a remény hal meg utoljára. Viszont külföldön meg lehet őket kapni, szóval utazások alkalmával nagyon jól jön, ha tudunk az új termékekről. Most ősszel is sok mindennel bővül a kínálat, lássuk őket:


  • Color Show Mono Eyeshadow: 9 árnyalat (öt szatén, két velvet és két metálos), egyelőre mindegyik elég alap, de ettől függetlenül nagyon ígéretesek és szépek. Természetesen a két fényes a legszebb, ezeknek a felületük és a csomagolásuk is kicsit más, mint a többinek.



  • Master Graphic Eyeliner: tusokból soha nem elég, ez már a nagyon sokadik verziója a márkának és nem ez az egyetlen új, ami idén megjelenik. A Master Graphic egy filces verzió, amivel vékonyan és vastagon is lehet vonalakat húzni, a finise pedig nagyon szép matt.

  • Big Eyes Eyeliner: kétvégű szemceruza, melynek egyik vége fekete, míg a másik fehér/bézs, ez utóbbi két árnyalat az alsó vízvonalon használva nyitottabbá teszi a tekintetet.

  • Dream BB Go Matte!: ez a kis kompakt bb krém felkeltette az érdeklődésemet, szívesen kipróbálnám. Ha jól láttam összesen csak két szín lesz belőle elérhető, 25ös fényvédő van benne és a bőrön krémből púderessé változik, matt finissel. Jól hangzik :).

  • Color Drama Intense Velvet Lip Pencil: az egyértelmű kedvenc a listáról! Fantasztikusan intenzív élénk és nude színek (összesen 10 árnyalat lesz kapható Európában), kényelemes ceruza formátumban. Ilyenből be kell szereznem majd párat.

  • The Colossal Go Extreme! Leather Black Mascara: a Colossal spirálcsalád legújabb tagja, ez az extrán fekete darab. Én nem voltam elájulva az előzőtől sem, hátha ez majd jobban teljesít.

  • Color Show Vinyl: géllak finisű lakkok, ehhez nem kell több komment.



Nektek melyik tetszik a legjobban, melyiket látnátok szívesen az itthoni drogériákban???

6 megjegyzés:

  1. Már Angliában ezek közül néhány kapható, nekem a Color Drama Intense Velvet Lip Pencil a kedvencem. Már hétvégén is kinéztem magamnak ezeket, viszont egyik boltban sem volt kirakva teszter, így nem tudtam kipróbálni őket... Szerintem mindenképpen veszek egyet.

    VálaszTörlés
  2. Júj, az a BB krémes dolog felkeltette az érdeklődésemet, imádom a márka BB krémjét, már a sokadik tubus fogy el belőle.

    VálaszTörlés
  3. Engem a Lip Pencil-ek érdekelnének a legjobban, remélem nálunk is lesz :)

    VálaszTörlés
  4. @Yndre: igen, néztem már a Superdrug oldalán :) megy ki ismerősöm hozatok veled :P majd írj róla, ha veszel

    @Mea: nekem az annyira nem vált be, de ez valahogy jobban tetszik :)

    @Lucus: nekem is az a kedvencem :) Majd megkérdezem az illetékeseket, hogy lesz-e nálunk :)

    VálaszTörlés
  5. Itt Hollandiaban mar megnezegettem a ruzsceruzakat, es nagyon jok!!! szep szinek, eleg sokfele is van belole, erosen pigmentalt. Allagra olyan, mint egy kremesebb, suru ruzs, de ugye ez az ilyen ceruzaknal altalaban igy van. Nem tudon otthon mennyi lesz az ara ha behozzak, itt 6 euro darabja. A Big eyes szemcerka nem egy nagy durranas (szerintem) kiprobaltam a kezemen, egy sima fekete-feher szemcerka, bar biztosan ez is valakinek hasznos lehet. A spiralt mar lattam kiteve, de itt sok drogeriaban nem lehet a cuccokba belemaszni (nem is tennem) es sajnos tesztert sem tesznek ki mindenhez, igy aztan csak becsomagolva lattam. A master graphic tus is jo, intenziv fekete. Lesz meg szemoldokspiral is (?igy hivjak?) ket vagy haromfele szinben.

    VálaszTörlés
  6. Remélem akkor nálunk is lesznek ezek a rúzsceruzák, mert eddig mindenki dícsérte őket :) köszi az infókat a többi termékről :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.