(NEM)TESZT | La Roche-Posay Hydreane BB Creme & Rosaliac CC Creme

Fura teszt következik erről a két termékről, amiket az érdekes tapasztalatok miatt párosítottam össze egy posztba. Nem túl jó a kapcsolatom a bb meg cc krémekkel, próbálkoztam velük párszor, de mindegyiknek volt valami hiányossága, ami miatt nem tudtak a hőn szeretett alapozóim nyomába érni. Persze lelkesen próbálkozok, ha kapok lehetőséget rá, mint most is ezzel a két La Roche termékkel.




Elsőként a Hydreane BB-vel ismerkedhettem meg még nyár elején. A La Roche szerint a krém egy lépésben hidratálja, nyugtatja és védi a bőrt, kiegyenlíti/egységesíti annak színét, termálvizet tartalmaz, SPF20 fényvédőt, hipoallergén, parabénmentes és nem komedogén. Ez mind nagyon szuperül hangzik, bár én a hipoallergén résszel vitatkoznék a parfüm miatt (már belefáradtam a kérdés feltevésébe, hogy MIÉRT kell az arcra való termèkben ezt annyira erőltetni...). Azonban legnagyobb bánatomra még odáig sem jutottam el, hogy legalább egyszer kipróbálhassam. Legalább négyszer futottam neki, de minden erőfeszítésem kudarcba fulladt, ugyanis nem tudtam felkenni az arcomra a krémet. Egyszerűen minden alkalommal lemállott a bőrömről... (csak primerrel, csak hidratálóval, hidratálóval és primerrel együtt és csupasz bőrön is próbáltam, más lehetőséget nem tudok). Nem tudom hova tenni ezt a jelenséget, mindössze egyszer, nagyon régen történt velem ilyen. Kicsit frusztráló, pláne ha azt nézem, hogy kishugi hónapok óta boldogon használja és nagyon szereti, csodásan mutat rajta. Másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy az ő száraz bőréhez jobban illik, mint az én zsírosabb típusomhoz.



Egyébként gazdag, krémes textúrája van, éreztem is rögtön, hogy a szárazabb bőrűeknek kedvez abszolút ez a termék. Eldolgozni könnyű, felvitel után pedig szinte láthatatlan, mindig meg is kérdezem hugitól, hogy mi van rajta, mert olyan szép az arca :). Két színben kapható, a világosabb tökéletes a hófehérkéknek. Szóval nem tűnik rossznak, aki tudja használni csak jókat mondott róla, de a megvétel előtt mindenképpen teszteljétek le valahogy, nehogy úgy járjatok, mint én.



La Roche-Posay Hydreane BB Creme
Elérhetőség: gyógyszertárak, La Roche webshop
Mennyiség: 40 ml
Ár: 3824 Ft






A Rosaliac CC krémmel sem jártam sajnos sokkal jobban, bár őt legalább élesben ki tudtam próbálni. A gyártó szerint  ez egy teljes körű egységesítő, korrigáló termék, amely bármilyen bőrtípusra használható, de különösen jó az érzékeny, kiporosodásra hajlamos típusúaknak. Legnagyobb bánatomra ebben is van illatanyag (már nem kérdezem meg), itt ez okozta számomra a problémát, két használatot bírt az arcom mielőtt durván kipattogtam.




Pedig egyébként nem rossz termék, sőt, ha tudnám, akkor nagyon szívesen elhasználnám. Már a csomagolása is tetszik, hiszen én inkább a pumpás kivitelezést részesítem előnyben. Maga a krém lágy, közepesen gazdag textúrájú, könnyen eloszlatható. A fedése minimális, de picit építhető, nagyobb hibákhoz kell egy korrektor is pluszban. Én nem használtam alá hidratálót, csal egy kis primert, így kellemes viselet volt és bársonyos tapintású a bőröm. Pár óra alatt picit átfényesedett a t-vonalban, de nem vészesen, ettől függetlenül szépen bírta egész nap. Kevert, normál bőrűeknek ideális választás lehet, feltéve, ha bírják az illatanyagokat (elég erőteljes a krém illata amúgy, még az arcon is kicsit érezni, felkenés után).






La Roche-Posay Rosaliac CC Creme
Elérhetőség: gyógyszertárak, La Roche webshop
Mennyiség: 50ml
Ár: 4844 Ft

2 megjegyzés:

  1. Szia !
    En kb fel eve hasznalom a hydreaine bb kremet , szaraz erzekeny boromre szuper! Az illatanyag biztosan azert van, mert borzalmas illata lenne nelkule. :-)

    VálaszTörlés
  2. általában nem azért van sajnos... pl a clinique egyik termékében sincsen semmi illatanyag és egyik sem büdös, sőőőt :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.