Hajnapló | Aussie Miracle Moist

Az úgy volt, hogy elutaztunk hétvégére és nem vittem magammal sampont meg balzsamot, de hajat akartam mosni mindenképpen. Úgy terveztem, hogy akkor irány a Müller, ott nagy a választék, vannak kicsit jobb, professzionális márkák is. Aztán végül csak a dm-be jutottunk el, de ott soha nem is szoktam ilyesmit venni, meg voltam lőve, de végül elhoztam az Aussie Miracle Moist utazó kiszerelésű samponját és balzsamját, bár nem voltam eddig elájulva az ausztrál márka termékeitől, de gondoltam üsse kavics, majd most.




Az Aussie-val tavaly kerültem közelebbi ismerettségbe még Angliában és izgatottan próbálgattam a termékeiket, mert mindenki ódákat zengett róla, meg amúgyis elég felkapott márka lett. Sajnos azonban engem nem igazán nyűgözött le akkor, nem is értettem a hájpot körülötte, pedig elhasználtam egy egész sampon+balzsam kombót. De azért adtam neki most még esélyt, ha már egyszer lehetett kicsiben is kapni. A Miracle Moist sampon és balzsam került ezúttal bevetésre, amit száraz, igénybevett hajra találtak ki és ausztrál makadámiát valamint aloe verát is tartalmaz.

Külön meg kell említenem az illatát, ami engem a régi cigirágóra emlékeztet és nagyon tetszik, még a mosás utáni napon is éreztem magamon. Persze nyilván nem ez a lényeg, hanem a hatása. Már legalább egy hónapja használom őket és meg kell mondjam, hogy döcögősen indult a kapcsolatunk...



Az első mosás után rühelltem az egészet. A hajam furán száraz volt a samponozás után, majd miután betekertem pár perce törcsibe a hajam utána is sprőd volt, pedig nem szoktam a balzsammal fukarkodni. De nem adtam fel, meg nem volt olcsó mulatság ugye, így folytattam a használatát. Másodszorra már jobb volt, harmadszorra pedig egészen összeszoktunk. A hajam puha tőle, meg selymes és illatos és még most szőkítés után sem érzem száraznak. De! Ennyi pénzért én személy szerint kicsit többet vagy valami extrát várok egy sampontól és balzsamtól. Mert ugyanezt a hatást egy sima sajátmárkás-drogériás termék is tudja, ennek az árnak a töredékéért. Szóval még mindig nem győzött meg az Aussie. Remélem ti jobban jártatok azért vele :).

Ti hogy álltok az Aussie termékeivel???



Aussie Miracle Moist Shampoo & Conditioner

Elérhetőség: dm
Ár: 1699 Ft-tól

3 megjegyzés:

  1. Nekem is megvan ez a sampon és balzsam kombó. Én szeretem, de váltanom kellett mert nagyon hozzászokott a hajam. A sampon nagyon jó, viszont a balzsam szerintem nem hidratál eléggé csak olyan zselés-illatos valami...

    VálaszTörlés
  2. Nálam sokáig első számú kedvenc volt ez a sampon. Aztán, hogy elkezdtem hennázni a hajam próbálgattam bio samponokat is, amiben nincs SLS. De néha ilyen is kell, tehát nem száműztem végérvényesen. A balzsam is megvan, szeretem, az illatukért pedig egyenesen oda vagyok. (-:

    VálaszTörlés
  3. @Yndre: jah, olyan semmilyen, ennyi pénzért nagyon nem éri meg, még jó, hogy nem a nagyot vettem...

    @Myrkky: sajna az illatukon kívül én nem sok jót találtam bennük... de amúgy én is most térek át ilyen természetes kencékre, remélem azok jobban beválnak majd :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.