Wishlist | NARS

Ha valaki smink és kence mániában szenved, akkor nincsen olyan, hogy túl sok, vagy ebből már van elég, vagy hogy á nem kell több. A beauty addict-ok mindig találnak egy újdonságot, amit be kell szerezni, mert ugye az új, vagy akár egy régebbi dolgot, mert ugye ilyen meg még nincsen és hogy nem vettem eddig észre. A birtoklási vágy hihetetlen mértékeket tud ölteni, nekem őszintén bevallom néha sírhatnékom van attól, hogy mennyi mindenem nincsen még vagy éppen megesz a sárga irigység, ha más gyűjteményét látom. Kérlek nyugtassatok meg, hogy nem vagyok ezzel egyedül :)! Emiatt írok gondolatban folyamatosan kis kívánságlistákat, amiket mostantól poszt formájában fogok megörökíteni, hátha egyszer végre valaki meglep a hőn áhított szépségek bármelyikével. Ezen a héten a NARS kínálatából válogattam, amit titkon rajongásig imádok, de háttérben van itt a blogon egyrészt az ára, másrészt a kicsit körülményes beszerezhetősége miatt. Jó, tudom én, hogy két kattintás a neten és már úton is van felém bármi, de én még mindig a boltban előbb jól beleturkálunk módszert részesítem előnyben.

Nail Polish - Orgasm (19 euró)



Szóval NARS :). Nem apróztam el, de azért visszafogtam magam amennyire csak tudtam. A no1 a listámon egyértelműen az Orgasm körömlakk, egyszerűen évek óta vágyok rá, de idén nagyon remélem, hogy az enyém lesz a drága. Vagy ha nem is ő, akkor a Pastorale, ami a legszebb rózsaszín arany árnyalatú lakk, amit  eddig láttam. Persze az Orgasm akkor kedvencem, hogy a szájfényt és a folyékony highlightert is kinéztem magamnak belőle, de egy Oasis pírt sem utasítanék vissza. A szemhéjpúderek közül nagyon nehéz választani, csodaszép nude és földtónusú árnyalatai vannak a márkának - mostanában ezeket favorizálom -, de most a legjobban az Earth Angel duó tetszik. Nektek mi szerepel mostanában a kívánságlistátokon?

Nail Polish - Pastorale (19 euró)

Lip Gloss - Orgasm (25 euró)

Illuminator - Orgasm (30 euró)

Blush - Oasis (30 euró)

Duo Eyeshadow - Earth Angel (34 euró)

Light Reflecting Loose Setting Powder - 36 euró

Lolly

Minden ami smink, szépség- és hajápolás egy kis csillámmal és unikornisokkal :)

6 megjegyzés:

  1. Nekem most nagy álmom egy Tom Ford paletta, az Orchid Haze nagyon tetszik, temptalian Christine mind közül ezt mondta a legjobbnak és a színei nagyon szépek, főleg zöld szemhez :) Nars egyértelműen Orgasm pirosító, bár minden jöhet igazából :D

    VálaszTörlés
  2. óóó Tom Ford-tól is tudnék mit választani ;)

    VálaszTörlés
  3. Illuminator gyüjtökent birtokolok egy fent emlitett darabot. Hat mit mondjak jo cucc persze, de kicsit a semmilyen karegoria. Ha finishkent hasznalom lemallasztja a porpudert is az arcrol ha alapozoba keverem, semmi nem latszik, ha pirositokent szintn leszedi a festeket... valahogy nem jön be. Por allaguak a jok highlighterkent vagy pedig az illuminalo sminkalap. De arra sem ez valt be nekem. :-( bocsi nem akarok lehuzo lenni mert szeretem a narsot. Üdv evi

    VálaszTörlés
  4. dehogy voltál az :D sőt, lehet, hogy megspóroltál nekem 30 eurót XD

    VálaszTörlés
  5. Épp ma szereztem be nyaralás alatt Sephora-ban a Nars Orgasm szájfényt, most nagyon boldog vagyok!!!!:)

    VálaszTörlés