Liverpool, here I come

Sűrű elnézéseket kérek, amiért egy kicsit hanyagoltam mostanában a blogot, de konkrétan 13 óra múlva indul a gépem Angliába, hogy szerencsét próbáljak Liverpool városában. Kicsit vegyes érzéseim vannak az egész utazással kapcsolatban, most nem olyan, mint amikor Amerikába költöztem egy időre, hiszen akkor minden előre el volt intézve, most meg konkrétan csak úgy beleindulok a vakvilágba. De nyilván nem mondok újdonságot azzal, hogy itthon rettenetesen nehéz elhelyezkedni, pláne ha valaki olyan kis bohém emberke, mint én (valamiért Magyarországon még mindig nem tűrik meg a szabad szellemű embereket, akik egy kicsit másképpen gondolkodnak a világról), hiába van diploma, nyelvvizsga meg minden lótúró... Az meg a másik, hogy ha van is munka, akkor ott használnak ki ahol tudnak és még csak meg sem fizetik az embert. Remélem Angliában nagyon szerencsével fogok járni, mint itthon, persze majd mindenképpen beszámolok a fejleményekről, ha ti is kíváncsiak vagytok rá. Még nem tudom, hogy az elején milyen munkám lesz, de nagyon-nagyon szeretnék majd odakint a szépségiparban dolgozni, hiszen igazság szerint ez az egyetlen dolog, amiben teljes mértékben otthon tudom magam érezni. De az sem lenne baj, ha az utamba akadna egy helyes milliomos... XD. Csak viccelek, nyugi, nem vagyok én gold digger. Szóval egy szó, mint száz az elkövetkezendő napokban nem biztos, hogy lesznek posztok, mert próbálom magam még minden téren összekapni és elindítani az új életemet. Wish me luck!

Köszönöm a megértéseteket! Ask.fm-en nyugodtan kérdezzetek, szeretek válaszolgatni!

Liverpool ilyen szép hely....


... és az angol pasik ennyire szexisek :). (Szeptembertől indul a The Originals)

Lolly

Minden ami smink, szépség- és hajápolás egy kis csillámmal és unikornisokkal :)

27 megjegyzés:

  1. Nagyon sok szerencsét kívánok Neked Lolly~~ tényleg csak a legjobbakat^^
    sajnos eléggé szomorú h a mai világban az ember lányának máshol kell keresnie a boldogságot, de ha ez az út akkor hajrá!!! nagyon kíváncsi leszek mi történik majd veled Csajszi^^
    (remélem én is hamarosan elhagyom germán földet, és Manchester felé vehetem az irányt ;3 )

    VálaszTörlés
  2. Lolly, ne izgulj minden rendben lesz. :) Van egy blogom, ahol sok dologról írok Angliával kapcsolatban, pl. hogy mit hogyan kell elintézni az első időben. Nyugodtan írhatsz privát üzit is, szívesen válaszolok rá. A blogom címe: www.orsyanglia.com
    Sok sikert kívánok!!!!

    VálaszTörlés
  3. Látom bejött a gif XDD jajj jajj amúgy meg sok szerencsét hát tényleg :D én is úgy mennék :DD

    VálaszTörlés
  4. Jó utat és sok szerencsét kívánok :)

    VálaszTörlés
  5. Sok szerencsét Lolly! (asdfghjkl a gif! :D)

    VálaszTörlés
  6. .jo utat es csak pozitivan :)
    jo lesz Anglia, meglatod....en nagyon jol dontottem hogy kijottem Manchesterbe, nagyon szeretek itt lenni , az egyik legszabadabb es legtoleransabb varos.

    VálaszTörlés
  7. Sok szerencsét Lolly! És gondolj bele, ha dolgozni kezdesz Angliában mennyivel több pénzed lesz tuti makeup cuccokat venni mint Magyarországon. Nekem -mint fanatikusnak- ez is egy szempont... :)

    VálaszTörlés
  8. nagyon köszönöm mindenkinek a jókívánságokat :) el sem hiszitek milyen sokat jelent, hogy bátorítotok még ti is :)

    VálaszTörlés
  9. Jó utat és sok szerencsét. Addig kell váltani amig fiatal az ember. Jól tetted hogy megprobalod egyszer élünk♥
    Amit irtal hogy milyen otthon a helyzet 100% egyetértek.

    VálaszTörlés
  10. Látod milyen sokan szeretnek!!!

    VálaszTörlés
  11. Sok szerencsét Lolly! Kívánom, hogy minden álmod teljesüljön odakint! Aztán, hátha összejön ez a szépségipar :D

    VálaszTörlés
  12. hajrá lolly! :-)
    ha egy húszassal fiatalabb lennék, én is belevágnék, így most neked drukkolok (meg nyáron a fiamnak, ő akkor indul szerencsét próbálni)

    VálaszTörlés
  13. Good luck! Ha az elejen ugy tunik h nem olyan jo a melo csak az a lenyeg sztem h jo helyen legyel ahol ha lassan is de latod a progressziot. a tehetseg utat tor. te pedig tehetseges vagy. 10 ev mulva meg gyere haza!

    VálaszTörlés
  14. Sok sikert neked a boldoguláshoz, és majd írjál róla én nagyon kíváncsi vagyok!!!:)

    VálaszTörlés
  15. Sok sikert és vigyázz magadra! :]

    VálaszTörlés
  16. Sok szerencsét Lolly! :)
    Énis annyira ,de annyira vágyom Angliába... majd egyszer :)
    Kíváncsian várom a fejleményeket :)

    VálaszTörlés
  17. Joseph Morgan vegyen feleségül. MOST.

    VálaszTörlés
  18. Sok szerencsét! Én nagyon szeretek itt lakni, remélem, Neked is bejön Anglia. Ha valami kérdésed van, nyugodtan kérdezz, ha tudok, segítek. Egyébként érdekelne, hogy miért Liverpool-ra esett a választásod?

    VálaszTörlés
  19. Sok szerencsét. :) Majd írj minél többet, hogy milyen kint és hogy alakulnak a dolgok. :)

    VálaszTörlés
  20. még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek, annyira nagyon jólesik ez a sok jókívánság :)

    VálaszTörlés
  21. Sok szerencsét Lolly! Remélem megtalálod a számításod és továbbra is ontod magadból a hülyeségeket (átvitt értelemben persze) :-D És jöhet a még több teszt az itthon nem kapható de vágyakozott termékekről! :-)
    Kint is lesz unikornis a szoba falán? ;-)

    VálaszTörlés
  22. sajnos itt még nincsen unikornis a falon, de ami késik, nem múlik :)

    VálaszTörlés