Az Essence minden évben szereti a vámpírokat....

... ami persze nem baj, mert mi is :D. True Blood rulz (már csak két rész van brühühhü). Szóval idén ősszel is vámpíroskodhatunk, mert az Essence egy elég komoly kis kollekciót hoz el nekünk novemberben (legalábbis remélhetőleg elhozzák), amiben csupa kis érdekes darab található. Ismét felfedezhető egy csöpp UD hatás, de úgy látom, hogy most ez lesz a trend, ami amúgy nem baj, mert imádjuk az UD palettácskáit. A zselés pirosítónak vadító cseresznye színe van, akárcsak a lip stain-nek, ezek szerintem attől függetlenül, hogy most vámpíros köntöst kaptak, alapdarabnak is kiválóak egy sminkgyűjteménybe. A szemhéjpúder palettában hat fényes szín van, inkább világosabbak, de azért két sötét is található benne. A körömlakkok csillámosak, de nagyon durván és az őszi divatszínekben pompáznak, a kék külön említést is érdemel. Van még egy fénypúder és egy parfüm is (reméljük nem vér illatú) és egy nagyon érdekes darab, ami első ránézésre nekem valami pigmentnek tűnt, de kiderült, hogy szempilladúsító por. El nem tudom képzelni mit művelhet a pillákkal, de az első réteg spirálozás után kell felvinni, majd rá még egyszer spirálozni. Nagyon-nagyon kíváncsivá tett... Ti mit gondoltok, kellenek még ezek a vámpíros dolgok, vagy nektek már elegetek van belőle? Vagy olyan jók a termékek, hogy mindegy, hogy vámpírosak vagy sem?



Blush Gelée - Bloody Mary
Lipstain - Bloody Mary és True Love

Shimmer Powder - Lil' Vampire

Volumizing Lash Powder - Eye Need You

EyeShadow Palette - Love At First Bite

Nail Polish - Gold Old Buffy, Into the Dark, True Love, The Dawn Is Broken, Hunt Me If You Can

Eau de Toilette

UI: a képek nem hivatalosak, én csináltam őket, ha szeretné valaki felhasználni őket, akkor légyszi szóljon!!


Lolly

Minden ami smink, szépség- és hajápolás egy kis csillámmal és unikornisokkal :)

35 megjegyzés:

  1. NEkem minden tetszik,nagyon bízom benne,h kapható lesz nálunk:)

    VálaszTörlés
  2. Az összes nagyon tetszik, én bízom benne, hogy kapható lesz nálunk, tuti felvásárolom!!:):)

    VálaszTörlés
  3. hát a vámpír dolog már uncsi egy kicsit, de az Essence-t nem lehet megunni szóval kellene néhány dolog:D

    VálaszTörlés
  4. én azt mondom, hogy ez lesz nálunk, persze nem 100% de szerintem ez lesz

    VálaszTörlés
  5. Ez most nagyon bejon!Tokmindegy,h vampiros-e vagy sem,ha tetszik.:)

    VálaszTörlés
  6. szeretném őket, NAGYON-NAGYON (:

    VálaszTörlés
  7. Pedig Bloody Mary nem is vámpír. De azért a körömlakkokat nem dobnám vissza, ha hozzámvágnák x)

    VálaszTörlés
  8. a paletta a mac karácsonyi kollekciós palettájára is hasonlí! vagy nem?

    VálaszTörlés
  9. Te jó ég! Kell az a paletta és parfüm! Ha nem lesz nálunk és szakadni is fog a hó novemberben, akkor is áttekerek Ausztriába és hozok belőlük:D

    VálaszTörlés
  10. Edi: ja abban is hat szín van :D

    NortonGirl: :DD azért hóban fagyban ne tekerj

    VálaszTörlés
  11. a vámpíros dologért nem avgyok oda, kivétel az interjú a vámpírral, de a paletta landol nálam ha jön hozzánk is a kollekció:)

    VálaszTörlés
  12. Nem igazán rajongok a vámpírokért, de ha a termékek jók, nem zavar különösebben.
    Első ránézésre a pirosító jönni fog velem, esetleg még egy-két lakk...:$

    VálaszTörlés
  13. Húúú, remélem ez lesz nálunk, ha igen, akkor mindent megveszek ?:-))))

    VálaszTörlés
  14. A Twilight minden részéhez volt trendkiadás, lehet most csak nem kaptak engedélyt? Kíváncsi voltam mit hoznak ki a befejező részhez. Nekem tetszik :)

    VálaszTörlés
  15. a paletta kell. és a pirosító is. és a fekete-arany körömlakk is. pont. nagyon bejön ez a kollekció! régebben szerettem a Twilight-ot, most semleges a viszonyunk, meg a vámpírokkal is, de általában télen jobban kedvelem őket.=)

    VálaszTörlés
  16. Mostanában az Essence nem nagyon talált be nálam a trendkiadásaival (volt ami képről tetszett, de élőben csalódás), de ebben nagyon reménykedem.

    VálaszTörlés
  17. na akkor látom ez a kollekció is nagy kedvenc lesz vagyis már lett :D

    VálaszTörlés
  18. Nagyon bejön ez a kollekció! Amit így ránézésre megvennék az a szemhéjpúderpaletta, a körömlakkok közül a képről az utolsó kettő és még a Lipstainre is kiváncsi vagyok :) A vámpíros cuccokkal semmi bajom - valaminek inspirálnia kell egy trendkiadást. És ebből a vámpíros hangulatból szép és érdekes színek születtek.

    VálaszTörlés
  19. alapjáraton nem vagyok vámpír fan, mondhatnám, hogy inkább le a vámpíros dolgokkal, de ezek a termékek annyira "újak" nem mindennapiak, így egye fene, hogy vámpírkodnak:D

    VálaszTörlés
  20. úúúúúúrsiten. azok a lakkok *.*
    Muszáj. Kell.

    VálaszTörlés
  21. JUJ
    meghaltam :-P
    pedig szerintem a vámpííírok tök bénák, de minden kellene:-P

    VálaszTörlés
  22. Azok a körömlakkok... imádom a csillámosakat :D

    VálaszTörlés
  23. ÁÁÁ ezek csudijó dolgok kell majdnem az összes :OO :))

    VálaszTörlés
  24. nagyon jól néznek ki, a palettára úgy érzem, szükségem van. :)

    amúgy ez a szempilladúsító por tényleg úgy működik, ahogy írtad. a 60-as években púdert használtak erre a célra a második réteg alá, hogy ilyen szúros hatást érjenek el vele, ezt egyszer egysminkkönyvben olvastam. :)

    VálaszTörlés
  25. na ezt jó tudni, tök érdekes :D

    VálaszTörlés
  26. A vámpírok hidegen hagynak, de ezek a cuccok nem. :) A pirosító zselé, a lipstainek nagyon érdekelnek, de azért a többit is megnézném élőben ;)

    VálaszTörlés
  27. Jujj! *.* Alig várom! :D A szájfényt tuti megveszem, a pirosító... hmmm... lehet... a lakkokból egyet kipróbálni, de nekem eddig Essence lakkal nem volt jó tapasztalatom, nekem lassan száradt :S Bár, a Better than gel nails Top sealer, az nagyon nagyon nagyon jó! :) A parfüm, hát meg kéne illatolnom, hogy tudjam... a púder pedig, szükségem volna már egyre :D

    VálaszTörlés
  28. Pedig reméltem, hogy lesz külön trendkiadás a twilight miatt:( Ezek annyira nem jönnek be, vártam volna némi vérvöröset:)

    VálaszTörlés
  29. Végre egy essence trendkiadás, ami tetszik... de nagyon... mondjuk lehet, hogy elfogult vagyok, nekem vámpírokkal mindent el lehet adni. :)

    VálaszTörlés
  30. Szerelem első látásra! :)
    Szeretem a vámpírokat, ez a kollekció meg csúcs. Remélem behozzák kis hazánkba is!

    VálaszTörlés
  31. szerintem ezt be fogják hozni :D

    VálaszTörlés
  32. Jesszus, ez nekem KELL! Az egész. :D Remélem, hogy lesz nálunk is. *_*

    VálaszTörlés