TESZT | Smashbox x The Hoodwitch Cover Shot Crystalized Eye Palette

Az egész úgy kezdődött, hogy direkt a Westendbe rángattam fel anyukámat egy szép szombati napon, mert ott lehet kapni a JSC x Shane Dawson Conspiracy palettát a Marionnaud-ban. Volt is készleten, ki is próbáltam, de ekkor két dolog is történt. Egy: kiderült, hogy 30990 Ft-ba kerül (WTF????????????), amit én kissé túlzásnak tartok érte, kettő: élőben nem is tetszett annyira… Nem ütött úgy, mint a Blood Sugar, nagyon nem az én színeim vannak benne, szóval hagytam inkább a dolgot. Viszont szerettem volna valami sminket venni magamnak, így végül a Douglas Smashbox állvány előtt kötöttem ki, mert még nem próbáltam semmit a márkától. Rögtön kiszúrtam a The Hoodwitch kollekció palettáját és első swatchra bele is szerettem. Az már csak a ráadás volt, hogy 40%-os kedvezménnyel sikerült elhoznom :D.



Kicsit elkerültem a hazai megjelenés óta a Smashbox-ot, talán egy tavalyi kollekcióból akartam megvenni azt a nagyon metálos, rose gold palettát, csak sajnos elkapkodták mire eljutott hozzám a megjelenés híre, azóta pedig a webshopon keresztül semmi nem fogott meg. Gondolkoztam párszor, hogy az új alapozójukat ki kellene próbálni, ám végül egy másik mellett döntöttem, de erről majd egy másik posztban mesélek. Szóval nem sok tapasztalatom van a márkával, nem ismerem jól a termékeiket, de úgy érzem, hogy jó palettával kezdtem a kísérletezést. A Smashbox x The Hoodwitch kollekció még tavasszal jelent meg, feltűnt már akkor is a kristályos csomagolás és a tetszetős színvilág, csak ugye élőben soha nem láttam őket, nem tudtam, hogy valójában milyenek lehetnek. Nos, nagyon szépek :). Különösen a posztom főszereplője, a Cover Shot Crystalized Eye Pallette.




A kis paletta, ahogyan már említettem egy kristály ihletésű kompaktot kapott, cuki picike és mutatós (akkora, mint a tenyerem, meg kell zabálni és mindenhova magammal tudom vinni). Belül van tükör, a csomagoláson pedig fel vannak tüntetve az árnyalatok nevei is szerencsére. Összesen 8 árnyalat van benne, ami akár kevésnek is tűnhet, de igazából annyira izgalmasak és változatosak, hogy egyáltalán nem az. A 8 színből három matt, három selyemfényű és kettő extra ragyogó metál finisű:


  • Heart Healer – fényes nagyon-nagyon halvány rózsaszín, szinte duókróm, kiemelésre tökéletes, különösen a szemöldökcsonton
  • Sage My Name – matt bézs, nagyon jó satírozáshoz
  • Inner G – matt majdnem sötétbordó, finom és lágy, nagyon szépen és egyenletesen lehet vele dolgozni és a végtelenségig el lehet satírozni vagy fel lehet építeni, az egyik legszebb szín a palettában
  • Light Twerker – fényes középrózsaszín, nagyon különleges és gyönyörű, kicsit leírhatatlan
  • All The Heals – intenzív selyemfényű sötétbarna, nagyon pigmentált és ugyan elsőre unalmasnak tűnhet, de nagyon jól kihasználható
  • Mystic Opportunity – extra csillogó óarany metálfénnyel, van benne egy kis arany, egy kis ezüst, egy kis zöld, izgalmas és különleges, a legszebb a palettában, imádom
  • You’re Grounded – matt világosszürke, valamiért nem működik, nem olyan finom és lágy, mint a másik két matt szín, nem túl pigmentált, a leggyengébb a palettában sajnos
  • Hex Appeal – extra csillogó zöldes-szürkés-kék metálfénnyel, ez is nagyon szép és különleges, önmagában más színek nélkül is komplett sminket lehet vele készíteni




A nyolc árnyalat közül mindössze egy teljesített gyengén, sajnos a You’re Grounded elég gyenge, de a többi mind egyformán csodálatos, intenzív és pigmentált, könnyű velük dolgozni és egész nap tartanak alap nélkül is. Szerintem ez az egyik legkülönlegesebb paletta, amit valaha vettem, nagyon izgalmas, de mégis jól kihasználható színek vannak benne, amikkel bármilyen sminket el lehet készíteni anélkül, hogy elővennénk más szemhéjpúdereket. Igazán örülök, hogy végül megvettem és hogy egy kicsit jobban megismerhettem a Smashbox-ot ezáltal, mert így bátrabban fogok a márkától a jövőben válogatni :).

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.