Ismerkedés az Inglot-val

Nagyon régóta szerettem már volna pár dolgot kipróbálni az Inglot márkától, de valahogy soha nem jött össze. Az első alkalommal, amikor a new york-i üzletükben voltam a bőség zavara miatt csak egy műpillával mentem haza, az internetről nem mertem soha rendelni, nehogy mellényúljak, azóta pedig nem találkoztam sehol velük. Azonban pár hete a Düsseldorf Beauty kiállításon végre közelről megnézhettem minden terméket és sikerült is lecsapnom három érdekességre. Pár szóban azonban bemutatnám az Inglot-t Nektek. 



A márka - legnagyobb meglepetésemre - kiderült, hogy lengyel és már több, mint 30 éve vannak jelen a piacon. Mondjuk szerintem vérlázító, hogy egy ilyen közeli országból, egy ennyire szuper márka még nem jutott el hozzánk, de hátha (legközelebb Zágrábban, Prágában, Münchenben és persze Lengyelország nagyvárosaiban található üzletük vagy állványuk valamelyik parfümériában). A sminktermékeiket a színházi világtól kezdve, a kifutókon át mindenhol előszeretettel használja a szakma, de közönség is rajong érte. Rengeteg szabadon összeállítható palettájuk van, amit én is díjazok, ráadásul árban sem rosszak, ami nem elhanyagolható tényező. És akkor lássuk a tesztalanyokat. 




AMC Brow Liner Gel – 14 

Egyértelműen erre a picike szemöldökzselére voltam a legkíváncsibb, hiszen nem próbáltam még hasonló terméket, eddig csak porral vagy ceruzával rajzolgattam (internetes rendelés fóbia…). Mit ne mondjak, alapjaiban változtatta meg a sminkelési szokásimat és csak szuperlatívuszokban tudok róla írni. Fantasztikus az állaga, gyönyörű a színe és a pigmentáltsága, iszonyatosan tartós, könnyen kezelhető és csodás lesz vele a szemöldök. A hátránya, hogy iszonyat precíznek kell vele lenni, mert javítani már nehézkesen lehet és hogy annyira icipici a tégely, hogy esküszöm, félek, hogy eltűnik valahol (kb 3 centi ha megvan). Csak ajánlani tudom, szuper termék! 



 AMC Pure Pigment Eye Shadow – 84 

Ebbe a csodás pigmentbe (pedig de nagyon rühellem amúgy őket) azonnal beleszerettem, amikor kipróbáltam és képtelen voltam otthagyni. Láttam már kismillió szemhéjpúder színt, nehéz már lázba hozni ilyesmivel, de ez a duokróm limezöld-arany-bordósbarna különlegesség még engem sem tudott hidegen hagyni. Gyönyörű árnyalat, nagyon-nagyon fényes és intenzív, csak potyog, mint a fene (ajánlott mellé Fix+ vagy valami hasonló) és elég nehéz utána letakarítani bárhonnan is. De megéri a vesződést, mert a végeredmény szemkápráztató (még alap nélkül is, a swatchon sem tettem alá semmit). 



 AMC Lip Pencil Matte – 32

Mint minden más beauty őrült, így én is élek-halok a matt rúzsokért és Kylie Jenner által ismét divatba hozott tompa, mély, de mégsem durván feltűnő színekért. Ez a kis rúzsceruza abszolút megfelel ezeknek az elvárásoknak, mesés, mély mályvás-bogyós színe van, igazi jolly joker árnyalat, a finise bársonyosan matt, a pigmentációja kiváló és rendkívül tartós is. A speciális kialakításnak köszönhetően pedig precízen lehet vele dolgozni, sőt a végén kis faragó is van, hogy mindig hegyes legyen. Imádom és nagyon bánom, hogy egyhamar nem tudok új színt venni belőle...






Ti próbáltatok már valamit az Inglot-tól???

13 megjegyzés:

  1. Ó, de gyönyörű az a rúzsceruza! Meg a pigment! <3 nekem egy 5ös szemhéjpúderpalettám van, amibe én válogattam össze a színeket, azoknak is kifogástalan a minősége. kár, hogy nálunk nincs üzletük :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon nagy kár, bizony :( de reménykedjünk, hogy hátha :)

      Törlés
  2. Az AMC Gel liner is isteni, főleg hogy vannak ritka színek pl. sárga és postaládapiros is (ami alappal nem fogja be a szemhéj bőrét, mint a legtöbb pirosom). Nekem like.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, azokat is néztem, zseniálisak, csak kár, hogy nem használok soha tust :D

      Törlés
  3. Sírok, olyan szép az a pigment!!!!

    VálaszTörlés
  4. Nekem a 85-os szamu pigment a kedvencem - annyira gyongyoru *.* Emellett van meg egy 5-os FS palettam is, amit nagyon szeretek - a pigment konkretan megszinezi a bort, nem csak ul a puder a szemhejon.
    Az aruk pedig nagyon jo - egy FS palettaba illesztheto, kiados meretu szemhejpuder 17PLN (1100-1200HUF). Itthon Inglot termekeket csak az iparfumeriaban lattam az eredeti ar duplajaert... horror :/

    VálaszTörlés
  5. Ahogy ránéztem arra a pigmentre tudtam hogy van már ilyenem! :) Aki szeretné, annak a Catrice C'mon Chameleon (bár az kicsit inkább türkizes) vagy a Quianyu barna palettája (eurós boltok, kínai üzletek) jelenthetik a megoldást. Persze az eredeti mindig jobb - viszont ezek olcsók és közel vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A C'mon Chameleon sajnos mar tobb mint ket eve nem kaphato - kivettek a szortimentbol :/

      Törlés
    2. Ohh, nem tudtam, ritkán járok Catrice állvány felé. Akkor az egyetlen megmaradt opció a Quianyu.

      Törlés
  6. Szia! Körülbelül milyen árkategóriába esnek a termékek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. itthon állítólag pupa árkategóriájúak, de nem tudok pontos összegeket mondani sajnos :(

      Törlés
  7. Az elején azt hittem hogy az a pigment olyan mint a Mac Blue Brownja, de tévedtem a swatchok alapján. Gyönyörű 😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, attól sokkal különlegesebb, nekem is azért tetszett meg ennyire :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.