Sminktárolás

4:45 du.
Sokan kérdeztétek már és vagytok rá kíváncsiak, hogy miként is tárolom itthon a szeretett sminkgyűjteményemet. Gondoltam mielőtt megint költöznék és variálnék, gyorsan megmutatom a mostani (úgy néz ki ideiglenes) verziót. Rengeteg beauty cuccom van, ki is van akadva tőlük mindenki  a családban (nem értik...) és bizony nem egyszerű ennyi szépségnem otthont biztosítani és rendszerezni őket. Amikor ebbe a lakásba költöztünk, akkor rögtön tudtam, hogy nekem az IKEA Malm vonalból kell az a zseniális magas, tükrös, fiókos szekrény a sminkjeimnek. Jó választásnak bizonyult (mondjuk sok más választási lehetőség nem volt, mert piros a szobám és fekete bútorokat akartam és ez volt az egyetlen, ami be tudta tölteni ezt a funkciót :D), hiszen sok minden elfér benne, persze sejtettem, hogy ki fogom nőni és láss csodát nekem lett igazam (rengeteg mono szemhéjpúder egy dobozban várakozik egy másik polcon...). 

A szekrény.



De ettől függetlenül imádom ezt a Malm szekrényt (van belőle még pár szín és most 35ezer frontba kerül, pár éve még jóval olcsóbb volt), nehéz lesz mást megszokni, pedig muszáj lesz. Na de nézzük mit hogyan, merre, miért tárolok:

  • Asztal: az asztalom sajnos nem fekete, de annyira nem zavaró :). Semmi másra nem használom, csak sminkelésre, amióta laptopom van (régen ezen volt az asztali gép) és itt tárolom azokat a dolgaimat, amiket minden nap előveszek és használok (bb krémek, ajakápolók, korrektorok, bázisok, ecsetek, spirálok, rúzsok, szájfények). Az átlátszó műanyag rúzstartókat az ebay-ről rendeltem, összesen ötöt, de nem csak rúzs van bennük, szuperül kihasználhatóak, imádom őket. Az ecseteimet sima, átlátszó műanyag poharakba szortíroztam (púder és pirosítóecsetek; alapozó és korrektorecsetek; nagy szemhéjpúderecsetek; kicsi szemhéjpúderecsetek és rúzsecsetek). Telefon is van, ha netán elakadok sminkelés közben és kell a segítség :D. Ja és a tükröm... Most mondjátok azt, hogy nem zseniálisan édes a babakék színével és a fülecskékkel.
 
Kicsit összevisszásnak tűnhet, de én átlátom :).

A legszélsőben tárolom a mindennapi cuccokat. Tükör *-*.

Sok-sok ecset.


  • Szekrényke: a Harajuku Girls - Gwen parfüm gyűjteményem és a Star Wars-os uzsidobozom. Más néven a szentély (itt még van pár ilyen cucc, pl macaron doboz a Ladurée-ból, D&G csillámpúder meg ilyen nyalánkságok).

Hát nem édesek???


  • Malm szekrény: a szekrényke tetején a parfümjeim és testpermeteim vannak, valamint egy kép rólam és a hugicámról. A felnyitható tükrös részben az ékszereim egy részét tárolom egy mások számára átláthatatlan káoszban, de én mindig mindent megtalálok, nekem ez így jó. Az első fiókban az arcpirosítók és highlighterek kaptak helyet. Mint látható erőteljesen a MAC termékek felé húz a szívem ebben a kategóriákban, bennük még nem csalódtam, de van pár más márka is. Azt hiszem ez a kedvenc fiókom. A másodikba a mono szemhéjpúdereket pakoltam be, vagyis egy töredékét (amiket imádok és gyakrabban használok). 

Fogyóban vannak a parfümök...

Ékszer káosz.

A kedvenc fiókom: arcpirosítók és highlighterek.

A hőn imádott mineralize szemhéjpúdereim.


  • A harmadik fiókban paletták találhatóak, külön kis dobozkákban. A fekete dobozban vannak a kisebb paletták és féltve őrzött Lancome limitált kincseim, a macikás dobozba a kicsit nagyobb darabok kaptak helyet, míg a legkedvencebb (nagy) palettáim egy fehér dobozban pihennek.


Paletták minden mennyiségben.

Kicsi palettás doboz.


Macis doboz, a közepes palettáknak.


A kedvenc palettáim.


  • Na innen kezdődik a káosz! A negyedik fiók már kicsit összevissza, ide pakolásztam az alapozáshoz szükséges dolgokat (primerek, alapozók, púderek, permetek stb), valamin itt vannak a maradék spirálok és a szemceruzáim is. Plusz két rúzstartó tele rúzsokkal és szájfényekkel. A következő fiókban a körömlakkjaim és random dolgok találhatóak, többek között a pigmentjeim, amiből nincsen sok, mert ugye nem nagyon szeretem őket. Az utolsó fiókban pedig az arcápoló termékeim és a 'művész' cuccok kaptak helyet (csillámok, ragasztók, flitterek, műpillák.

Maradék rúzsok és szájfények, meg az alapozáshoz szükséges kellékek.

Itt minden van... alapozók, primerek, tusok, ceruzák, púderek...

Körömlakkok és random dolgok.

Pigmentjeim.

Művészellátó és arcápolás.

Csillámok és flitterek minden mennyiségben.

A kedvenceim: műszempilláik.


Hát ennyi lenne az én hogyan tárolom a sminkjeimet. Most megint költözésben vagyok és már előre félek, hogy mit kell itthon hagyni, mit tudok vinni, hogy fogom tudni tárolni őket (szeretem, ha minden a helyén van...), de majd megoldódik a helyzet! Ti hogyan tároljátok a ti gyűjteményeteket? Feláldoztok nekik külön szekrényt vagy csak dobozokban? Képeket is küldhettek ám :D!

40 megjegyzés:

  1. Nem semmi. Jo sok minden :) a szekreny meg tok jo :p

    VálaszTörlés
  2. Húúú, egyrészről mennyi szuper cucc, másrészről ha azt nézzük, hogy mennyi ideje sminkelsz és blogolsz, mennyi szépséget mutattál be, akkor valahol ezt vártam. :)
    Azokkal a dolgokkal mit szoktál tenni, amik már "megöregedtek" vagy csak nem használod? Én néha szelektálok, mert muszáj, de úúúúgy utálom...

    VálaszTörlés
  3. Hűűűű, most picit irigy vagyok, mennyi holmi! :)
    Nagyon szuperek, és nagyon szuper a tárolási rendszered is! :))

    VálaszTörlés
  4. Ha külön költözök, szeretnék külön szekrénykét, bár ekkorára nincsen szükségem :) jelenleg dobozokban és neszesszerekben laknak, de még átlátom. A körömlakkok pedig ferreros dobozokban, ez egy elég jó megoldás.

    VálaszTörlés

  5. Gyönyörű képek! Csodálatos sminkcuccos csendélet :)
    Nagyon tetszik az elrendezés, átlátható és rendezett :)
    Nekem is kell ilyen fiókos szekrény :D

    VálaszTörlés
  6. Hú mennyi szépség! Tetszik a tárolási rendszer és a szoba (amennyit látunk belőle) :)
    Hova költözöl egyébként? (csak ha publikus :) )

    VálaszTörlés
  7. .szep kis kollekcio, latszik hogy vigyazol a dolgaidra :)

    VálaszTörlés
  8. @Ági: blg sale, hugica, kidob :)

    @Erzsi: az IKEA-ban rengeteg nagyon szuper ilyen fiókos szekrény van, van ettől jobb is egyébként :)

    @Viktória: Angliába :) és köszi :)

    @Bar: mániákusan vigyázok rájuk, ha amúgy másra nem is tudok XD

    VálaszTörlés
  9. .remek, az tolem felora :) (bocsi az off-ert)

    VálaszTörlés
  10. Ismerős, hogy a család ki van akadva a sok sminkcucctól :) egyáltalán nem értem miért... :) :P
    Liverpoolba költözöl, szabad tudni miért? :)

    VálaszTörlés
  11. Nem semmi! :) Egyébként átlátható szerintem teljesen :)

    VálaszTörlés
  12. @Bar :) akkor majd talizhatunk

    @Monika: dolgozni :)

    VálaszTörlés
  13. hova költözöl ha szabad tudni? sok szépség >*-*

    VálaszTörlés
  14. Nagyon klassz minden!
    csak egy valami szúrt szemet: megőőőőőőrülnék,ha mindig, mikor az ékszereimhez akarok férni, le kellene pakolnom a tetejét:D

    VálaszTörlés
  15. húúú ez a szekrény nagyon tetszik!! *.* :DD nem semmi kis sminkkollekciód van :O :D

    VálaszTörlés
  16. @Névtelen: Liverpool :)

    @Rami: nem kell, direkt úgy vannak odapakolva, hogy ne kelljen :)

    VálaszTörlés
  17. nagyon tetszik nagyon praktikus :)
    mindig is kíváncsi voltam egyébként hogy milyen a te módszered

    nekem nincs olyan sok cuccom de lőttem gyorsan egy képet neked:
    http://www.kepfeltoltes.hu/view/130410/DSCF7537_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
  18. nagyon klasszak azok a kis fiókos átlátszó dobozkák *-*

    VálaszTörlés
  19. ha érdekel akkor jysk ben vettem szerintem nevetséges áron. akciósan 1500ért egyébként teljes áron 3ezer (bár szerintem az sem vészes érte)

    VálaszTörlés
  20. szerintem nekem majd ebay lesz angliában :)

    VálaszTörlés
  21. túlzás nélkül szemet gyönyörködtető az egész egy az egyben:D

    VálaszTörlés
  22. Nekem is malm-ban vannak a cuccok, de csak egy nagy fiók van tele :)

    VálaszTörlés
  23. nincsenek ecseteim, ecseteket akarok MOST!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  24. hja... és ez a Te hibád, az a kép.........

    VálaszTörlés
  25. @Lolly:
    jaaaa,hogy ez úgy van megcsinálva, hogy nem az egész tetejét kell felhajtani?
    Fuuuuu, de szuper!

    VálaszTörlés
  26. Erre mondják, hogy vizuális orgazmus? :D Megkérdezhetem, hogy költözésnél viszel magaddal mindent?

    VálaszTörlés
  27. hát majd szép apránként igen, ha minden rendeződik odakint :)

    VálaszTörlés
  28. Na, egy ilyen fiókos is a listámon van a két kisebb fiókos mellett, amikben majd a körömlakkok laknak :-)

    VálaszTörlés
  29. Úristen neked van Lancôme LUCI palettád??? Olyan sok jót hallottam róla, nagyon kíváncsi lennék rá :) Kár hogy már a Lancôme nem csinál ilyen szép kollekciókat :( Nagyon szép kis gyűjteményed van amúgy :)

    VálaszTörlés
  30. a világ legszebb szemhéjpúdere *-* minden évben alig vártam a lancome csodás kis limitált kincsit, de amióta nem gucci westman a sminkes, azóta nincsenek ilyen szépségek... sajnos nekem csak ez a kettő van (emlékszek volt egy ilyen dobókockás kiadás is, hülye voltam, hogy nem vettem meg...)

    VálaszTörlés
  31. Igen, csodaszépek voltak, állandóan folyt a nyálam ezek után :(

    VálaszTörlés
  32. fuuu...ez nagyon jo igy! enis vagyom ilyenre, de...mivel alberletben lakom, es kb kethetente hazajarok, ezert 2 neszeszerbol elek...egy a sminknek, egy az ecseteknek. otthon 2 lapos kosarkaban vannak a kevesbe hasznalt dolgaim. nem szeretem ezt a helyzetet, de ha hazamegyek, nem tudok elni a naponta hasznalt cuccaim nelkul. megorulok :D

    VálaszTörlés
  33. Juj de kis rendezett minden! :-D Tök szupcsi! Azok az ecsetek aaaa <3 Sok kis puhaság :-)
    "Kedvenc paletták: UD, UD és még egy kis UD..." :-D IGEEEN! UD a legeslegjobb. Viszont meglepődtem, hogy csak ennyi pigid van, ezek szerint nem annyira kedveled? Inkább préselt?
    Azok a kis Harajaku csajok <3, egyemmeg! A legcukibb a sellős a kis kagyló cicifixével :-D
    Hallunk majd az angliai sztoridról bővebben vagy nem akarsz?

    VálaszTörlés
  34. én nem igazán szeretem a pigmenteket, nekem macerás és koszos meló :)

    VálaszTörlés
  35. Úristeeeeen :D

    Mióta vártam ezt a postot! :) Igeeen létezik vizuális orgazmus :DDDD

    Köszönjük Lolly, csodás kollekciód van!

    bya

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.